Még Ady szobrát is kockás ingbe öltöztették

A gimnáziumban is sok pedagógus sztrájkolt, ill. támogatta azt, a Bárdos és az Árpád fejedelem iskolában pedig még többen. Ezt egyebek között annak szimbólumával, a kockás ing viselésével fejezték ki.

Kockás inget kötöttek Ady Endre szobrára a nagyatádi középiskola udvarán – ez a gesztus jelezte, hogy az iskola tantestületéből is többen részt vettek a pedagógusok akciójában. 16-an írták alá a támogatói nyilatkozatot, és 5-en aktívan is részt vettek a sztrájkban a reggeli órákban. Az említett pedagógusok a mai nap kockás inget illetve blúzt húztak, ezzel fejezve ki, egyetértenek a demonstráció céljaival.

A nagyatádi és somogyi iskolákban zajló sztrájkkal kapcsolatosan levélben megkerestük a Kaposvári Tankerületi Központot és a Kaposvári Szakképzési Centrumot. A KSZC nem nyilatkozott, a tankerület vezetősége az alábbi választ írta:

A hétfői figyelmeztető sztrájkban országosan a pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett részt. A Kaposvári Tankerületi Központ által fenntartott összes intézmény biztosította a gyermekek felügyeletét és tanítását.” 

A szakszervezetek becslése alapján országosan mintegy 20 ezren vettek részt a megmozduláson. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke úgy nyilatkozott, a mai demonstráció csak figyelmeztetés volt, az igazi sztrájk március 16-ától kezdődik. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete regionális és a Pedagógusok Szakszervezete megyei irodájából származó információink szerint a Bárdos iskolában a tanárok és tanítók harmada, az Árpád fejedelem iskolában pedig a túlnyomó többsége sztrájkolt ma délelőtt. A nagyatádi iskolákból összesen hatvannál is több pedagógus részvételét jelentették.

Somogyban máshol is megmozdultak a pedagógusok. A Telex információi szerint a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 30 pedagógusa sztrájkolt a 49 fős tanári karból, 12 pedagógus pedig szolidaritási nyilatkozatot írt alá. Mint több helyen, ott is az a  helyzet, hogy többen betegség vagy karantén miatt nem tudtak csatlakozni a kétórás kétórás munkabeszüntetéshez.

2016 után ma ismét megmozdultak a pedagógusok. A minisztérium fenyegetése ellenére is nagyon sok tanár és tanító vett részt a sztrájkban. 

Nagyon sokan fejezték ki ma támogatásukat a pedagógusoknak, egyebek között szakmai szervezetek, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Márky-Zay Péter is.

A sztrájkoló pedagógusokat támogató online petíciót pedig már több mint 59 ezren írták alá

 

 

 

Megosztás