Márciusra tervezik az EcoFamily nyitását

Már állnak a csarnok vázai, februárban lesznek kész az épület teljes kivitelezésével, akkor átadják a megbízónak. Ezek alapján jövő év márciusában nyithat ki Nagyatádon az EcoFamily.

A terület közművesítése megtörtént, javában zajlik az áruház építése.

A hőszigetelő anyagot külföldről kellett behozni, nem várhattunk tovább a hazaira, hiszen télre be kell fedni a csarnokot, akkor már a belső munkálatoknak kell folyniuk – válaszolta érdeklődésünkre Szentgróti János, a befektetői csoport képviselője. – Februárban a teljes kivitelezéssel el kell készülnünk, és át kell adnunk az épületet. Az árukészlet feltöltését, a belső technológia és az arculat kialakítását, a feliratozást már az EcoFamily fogja elvégezni. Az egyeztetett tervek szerint márciusban nyithat az áruház.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 650 négyzetméteres áruház Nagyatád és Dél-Somogy lakosságának választékát bővíti majd az innen eddig hiányzó termékkínálatával: háztartási vegyi árukkal, kozmetikai cikkekkel, papírárukkal, édességekkel és ajándéktárgyakkal.

 

Megosztás