Már orosz vakcinával is oltanak a héten Nagyatádon

A koronavírus elleni védőoltásra regisztráltak legyenek készenlétben, vegyék fel a telefonjukat – ezt kérik a háziorvosok. Azt mondják, nagyon nehezen tudják összegyűjteni az embereket egyik napról a másikra az oltáshoz.

Ismét kaptak egy ampulla AstraZeneca szérumot a kijelölt környékbeli háziorvosok. Ezzel ma fognak 10-10 nyilvántartásban szereplő embert beoltani: olyan 59 év alattiakat, akiknek van alapbetegségük, pl. allergiások.

A háziorvosok arra hívták fel a figyelmet, hogy akik regisztráltak a védőoltásra, legyenek készenlétben, ne most utazzanak el, vegyék föl a telefonjukat, és a munkahelyükön jelezzék, hogy ha sorra kerülnek, engedjék el őket 45 percre.

Másfél óra alatt is alig bírtam a 25-ös névsorból 10-et összeszedni – panaszolta az egyik nagyatádi háziorvos. – Általában néhány óra alatt kell intézkedni, aztán amint megérkezik a vakcina és fölbontom, rövid időn belül be is kell adnom. Ezért sem tudok  munkaidő után oltani, ahogy a kollégáim sem.

Tegnap este egyébként újabb levelet kaptak a járás oltásra kijelölt háziorvosai. A megküldött névsor alapján újabb pácienseket kellett értesíteniük. Ők a Nagyatádi Kórház oltópontján fogják megkapni a vakcinájukat a hét folyamán. Többen a Pfizerét, ők 60 év felettiek, a prioritásnak megfelelően. Kb. fele annyian viszont már az orosz szérumot kapják. A Szputnyik V-vel elvileg olyan 60-74 év közöttieket oltanak be, akiknek nincs komolyabb betegségük. Ám, ahogy azt az egyik háziorvos jelezte: az orosz vakcina nagyon sok krónikus betegség megléte esetén nem alkalmazható, így aligha tud olyan időseket kiválasztani, akiknek beadatná.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán azt közölte: ma 550 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra.

Már orosz vakcinával is oltanak. Fotó: MTI
Már orosz vakcinával is oltanak. Fotó: MTI

Megosztás