Május elején nyit a Solar
Élménydömping, májusfaállítás, műsoros estek, egészséghét – csak néhány a nyitás utáni hónap terveiből a Hotel Solarban. Az őszi bezárást követően újra kinyit a szálloda.
A gáz tizenhétszer, az áram „csupán” négyszer kerül többe a Hotel Solarban, mint tavaly. Ahogy az előző évben elsőként megírtuk, a vezetőség úgy döntött, hogy ideiglenes bezárnak, hogy tavasszal újra kinyithassanak. Ennek hamarosan eljön az ideje.
Az akkori dolgozók legtöbbje újra munkába áll, ám a bezárás alatt sem mondott le róluk a szálloda, ugyanis többeknek egy osztrák szállóban szereztek munkát, más Nagyatádon tudott elhelyezkedni.
– Szörnyű volt a sötét és hideg szálloda – meséli Nagyné Huszár Andrea szállodaigazgató. – Nekem ez a szálloda a gyerekem, itt dolgoztam akkor is, amikor megnyílt, 2007 óta pedig én vagyok az igazgató. A pandémia alatt is nehéz volt, de legalább volt valami élet, hisz dolgoztunk, ahogy tudtunk.
Most hónapokig csak az üres épületbe tudott bejönni, de ennek ellenére nincs elkeseredve, ugyanolyan derűvel várja a szezont, mintha semmi nem történt volna az elmúlt időszakban.
– A szállóvendégek jórésze nyugdíjas, akik a fürdő szolgáltatásaiért is jönnek ide. Érződik, hogy kevesebben érdeklődnek, de egy kisnyugdíjas nem ide, hanem sehova nem megy, mert kell neki a pénz ételre – foglalja össze a szomorú valóságot Andrea.
Mindenesetre változatos programokkal várják a látogatókat, májusfát állítanak, műsoros estekkel készülnek, egészséghetet hirdettek, ahol masszőrök kényeztetik majd a vendégeket, illetve mozgással kapcsolatos programokkal is készülnek. Igazi élménydömpingre készülhetnek a vendégek.
A kávézó is kinyit, igaz, rövidített nyitvatartással, reggeltől egészen ebéd utánig várják térhetnek be azok, akik szeretnének, majd egy kis sziesztát követően délután öt órakor nyitnak újra.
Andrea hitvallása az idők során mit sem változott, ahogy korábban fogalmazott:
Ezt a szakmát alapvetően nem megtanulni lehet, a vendégül látás öröme vagy bennünk van, belülről fakad, vagy nem. Amikor legutóbb itt jártak, úgymond, minősíteni a szállodánkat, azt mondták, az arculatára, a megjelenésére még három csillagot sem adnának. Elfogadom, de vajon hány csillagot jelent, hogy minden egyes csoportunkat személyesen fogadom? Hogy karácsonyra saját kezűleg írok kétezer képeslapot azon vendégeinknek, akik már legalább ötször voltak nálunk. És csak azért ennyit, mert többet már nem bírok. És hány csillagot ér, hogy akad, aki azt írja vissza, hogy ez az egyetlen karácsonyi ajándéka, és odatette a fa alá? A kávézóban felszolgált kávék szalvétájára is mindig személyesen írom rá az üzeneteket. Az mennyit ér, hogy minden egyes bejelentőlapot átnézünk, és akinek születésnapja van, megköszöntjük? Mennyit nyom a latba, hogy az érkező vendég átölel, és azt mondja nekem: tudja, amikor idejövök, olyan, mintha hazamennék, és hogy itt melegség van? Külön polcunk van, ahová a vendégeink ajándékait tesszük ki. És vajon hány csillagot jelent, hogy felhív engem a férj, és megosztja velem, hogy elhunyt a felesége, akivel éveken át hozzánk jártak?
(Fotók: Röhrig Dániel)