Magyarország ghánai nagykövet-helyettese: sok jó útravalót kaptam Nagyatádon

Békési Dávid a gimnáziumi tanulmányai végéig lakott a városban. Azt mondja, a sport, a kultúra és a vallás értékeinek jó bölcsője volt Nagyatád, egy szerethető város, amely megalapozta az egész további életét.

Húsz éve még úgy jellemezték Ghána területét és lakosságszámát, hogy mindkettő kétszerese a magyarországinak. Ma az utóbbira már bő háromszoros szorzót kell alkalmaznunk, és ezzel egy igen fontosat el is mondtunk a nyugat-afrikai országról.

Az Egyenlítőtől mindössze néhány fokra elhelyezkedő, trópusi éghajlatú köztársaság soknyelvű, sokféle etnikai csoporttal, rengeteg a fiatal, óriási ütemben születnek a kisbabák, annak ellenére, hogy az életkörülmények és a gazdasági mutatók közelébe sem érnek ennek a bővülési ütemnek. Olyan mértékű a lakosság számának gyarapodása, hogy valójában követhetetlen: az újszülöttek nyilvántartásba vételére nincs különösebb ösztönző erő, vidéken és az elmaradottabb területeken többnyire csak felnőtt korukban, 16-18 évesen kapják meg első igazolványukat. Igyekeznek bevezetni a tankötelezettséget, de számos családnak nem érdeke, hogy a gyermeke tanuljon, mert ezáltal elszakadhat otthonról, fontosabb, hogy segítsen a munkákban.

A minőségi munkahelyek hiánya, a rengeteg állástalan, a fiatalok kilátástalansága erős kontrasztot mutat a természeti- és ásványi kincsekben gazdag ország profiljában. A Guineai-öböl partján fekvő fővárosnak a lakosságát még kevésbé lehet megbecsülni, valahol 4 és 6 millió között lehet, ugyanis a külvárosi részei átláthatatlan területeket alkotnak fa- és bádogkunyhóikkal, a 2021-es népszámlálás alapján napi szinten több mint kétmillió ingázó növeli a városi lakosságot. A szegénységgel szimbiózisban, gomba módjára nőnek ki az irodaházak és luxusapartmanok a belvárosban, a kétezres évek elején felfedezett jelentősebb méretű olajmezők ugrásszerűen élénkítették a nemzetközi befektetői kedvet, az ország méltán kedvelt relatív stabilitásával és közbiztonságával együtt. A nemzetközi jelenlétnek, valamint a feldolgozott termékek masszív importjának megvan az ára, Ghána a szubszaharai régió egyik legdrágább országává vált az elmúlt évek során. Itt, Ghána fővárosában működik Magyarország Accrai Nagykövetsége.

– Csaknem hét éve kezdtem külszolgálatomat, akkor nem működött magyar nagykövetség Ghánában, a korábbi accrai külképviseletünk ’87-es bezárását követő 30 éves szünet után nagyjából az alapoktól kellett építkeznünk – meséli a 37 éves Békési Dávid. – Az új kapcsolatok kiépítése komoly szakmai feladatot jelentett, amelyben egy tucatnyi kint élő lelkes magyar, illetve a Magyarországon végzettek ghánai közössége volt nagy segítségünkre, akik között a magyar nyelvet kiválóan beszélő befolyásos orvosok, üzletemberek, tanárok, egyházi- és állami vezetők is vannak. Kollégáimmal a kapcsolódási pontokat felismerve, elsősorban a magyar külgazdasági érdekeket képviseljük, igyekszünk a versenyképes termékeket piacra juttatni, amely a rengeteg kihívás és időigényes munka ellenére ígéretesnek mutatkozik. Az együttműködések a hazai kutatók számára is értékesek lehetnek, például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közös kutatás folyik talajtani vonatkozásban, valamint szárazságtűrő növények terén, de somogyi illetékességű cég gyógyszerfejlesztésének klinikai tesztjeire is van példa, illetve egy törökökkel közösen indított komplex onkológiai projektre. A víziparban elért magyar sikerek szintén kiemelendők; magyar tervek alapján, magyar szakemberek jelenlétével egy szennyvíztisztító telep már elkészült, jelenleg további három létesítése van folyamatban. Diplomáciai kapcsolataink élénkülésével megnőtt az érdeklődés a magyar felsőoktatási intézmények iránt, az ösztöndíjasok mellett fizetőképes hallgatók is emelkedő számmal érkeznek évente Magyarországra. Fajsúlyos a hazai agrártermékek exportpotenciálja, teljes értékláncok hiányoznak itt, Ghánában, a takarmánytól a feldolgozóiparig. A késztermékek mellett nagyon fontos a képzés, a tudás átadása. Az amerikaiaknak, hollandoknak, németeknek, izraelieknek jóval nagyobb lehetőségeik vannak a mezőgazdaságban, viszont amiben mi versenyképesek lehetünk, az a szaktudásunk átadása, az oktatás. Ez azonban főként azért kihívás, mert Ghána messze van, körülményes és drága az utazás, ráadásul otthon is hiány van szakemberekből.

A távolság legjobb esetben is kb. 10 órányi repülőút, legalább egy átszállással (a leggyorsabb Isztambulon keresztül). Évente átlagban kétszer látogat haza Dávid, ilyenkor többnyire Budapesten akad intézni valója, de Nagyatádra is vágyik, hiszen a szülei még most is itt élnek.

– Már nyugdíjasok, édesanyám szülésznőként dolgozott, édesapámat pedig főként onnan ismerhetik a városban, hogy hosszú évekig kántor volt a katolikus templomban. A Jókai utcai társasházban nőttem föl, jó szívvel emlékszem a gyerekkoromra, nagyon sok barátot szereztem, akikkel mindig felemelő újra találkozni, amikor otthon járok. Gyermekkoromban a hétvégéken gyakran látogattunk Görgetegre, a nagyszüleimhez. Úgy hiszem, hogy az ottani beszélgetések az idősebb korúakkal a tiszteletet és gondviselést; a földeken és a szőlőben végzett feladatok, a ház körüli állatok gondozása pedig a munka szeretetét és a gyakorlatias látásmódot alapozták meg bennem.

Ovis koromban kezdtem triatlonozni, majd versenyszerűen úsztam, ez szintén sok mindent megalapozott, kitartást adott, küzdőszellemet, amiért nagyon hálás vagyok edzőimnek. Utólag értékeltem igazán annak gyümölcsét, hogy míg sokan nyáron strandoltak mellettünk a medencében, mi napi két edzésen szorongattuk a fogainkat, vagy amikor a hóban hajnali 6-ra mentünk iskola előtt úszóedzésre. A sport kapcsán a legkedvesebb emlékem talán 17 évesen, az utolsó nagy versenyemen volt, amikor az atádi ironman keretében megrendezett hetedik Cetrendemen első lettem, nagyszerű élmény volt, emlékszem, a tíz kilométeres úszás alatt egyszer álltam csak meg, megigazítottam a szemüvegemet.

Az Árpád Fejedelem Általános Iskolába jártam, aztán Csurgón gimnáziumba, annak a végéig laktam életvitelszerűen Nagyatádon. Nagyon sok útravalót kaptam a várostól: a sporton kívül a néptáncot, előbb a Fürjecskében, majd a Vadvirágban táncoltam; a vallásos neveltetést a szülőktől és az ifjúsági közösségben; majd alapító tagként a Czindery Szépmíves Céhben a műhelymunkaszerű művészeti alkotás élményét. A kultúra, a sport és a vallás értékképzése, úgy gondolom, szépen ért össze bennem, ennek jó bölcsője volt Nagyatád, egy szerethető város.

Sok gyerekkori barátjával szintén tartja a kapcsolatot. Két testvére is néptáncolt és triatlonozott, a két évvel idősebb bátyja, Kornél, maradt is az utóbbi közelében, testnevelő tanár és úszóedző Győrben, Ervin öccse pedig szobrászművész, Budapesten él (mostanában éppen a nagyatádi szoborpark alkotásainak a restaurációját irányította).

– Annak idején a családom egy évre fogadott egy cserediákot Kolumbiából, utána pedig én tanulhattam Spanyolországban az AFS-szel. Ez meghatározó élménnyé vált, azelőtt informatikai beállítottságú voltam, de a cserediákos közegben megismertem más kultúrákat, pár hónapra új családhoz kerültem. Így a reál tárgyaktól a humán felé orientálódva érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy segíteni szeretnék embereknek, közösségeknek. Úgy gondoltam, hogy én az oktatás terén tudnék és szeretnék tenni a közjó érdekében. Nem voltak sosem világmegváltó aspirációim, szüleim egyszerű, gyermekkori intelmét igyekeztem szem előtt tartani, ők azzal szoktak utamra engedni, hogy „légy jó”. A továbbtanulási pályaválasztás körül erős küldetéstudatom lett a mentális, értelmi fogyatékkal élők megsegítése, közülük is az autisták és a tanulásban akadályozottak iránti fogékonyság jellemzett, elsősorban ezért választottam a Kaposvári Egyetemet. Ezzel párhuzamosan, amint visszatértem a spanyolországi csereprogramról, folyamatosan önkénteskedtem, az AFS kiváló volt az interkulturális tudás átadásában, magyar nyelvet tanítottam cserediákoknak, hétvégenként kommunikációs és szervezetfejlesztési tréningeket sajátítottam el, ezt követően én is trénerkedtem, Magyarországon és külföldön is, önkéntes alapon. Sokat profitáltam belőle, a lelkiismeretes önkéntes szemléletet és munkát azóta is a legjobb befektetések egyikének tartom.

Dávid első alkalommal is az AFS-szel utazott ki Ghánába tréningeket tartani egy európai trénercsapat magyar delegáltjaként 2010-ben, ekkor főállásban párhuzamosan két Kaposvár környéki általános iskolában (Mezőcsokonyán és Szentbalázson) dolgozott fejlesztőpedagógusként és angoltanárként. Az európai interkulturális tanulásért felelős ernyőszervezet (EFIL) éves nemzetközi csúcstalálkozójának egyik fő szervezője volt, miután felkérést kapott egy számára kedves mentorától a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Főosztályán referensi feladatok végzésére. Itt egyebek közt a magyar közigazgatásfejlesztés részese is lehetett, 2012-től lehetősége nyílt bekapcsolódni az új magyar Afrika-politika kidolgozásába. 2014-ben Kanadában is szerzett szakmai tapasztalatot, ahol fél évig egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően segítette a külhoni magyarok hagyományőrző tevékenységeit. Ezt követően külgazdasági referens lett a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, majd külgazdasági koordinátor annak Afrika Főosztályán, 2016-tól külgazdasági szakdiplomata a magyar nagykövetségen Accrában, ’19-től pedig Magyarország accrai nagykövetének helyettese, másodkonzul és a külképviselet biztonságáért felelős diplomata.

Az afrikai országban meglehetősen nehéz volt a feleségének is megfelelő munkát találni, így aztán hat év Ghánában töltött idő után ő a 4 éves Kendével és a 2 éves Zente Pállal idén év elején hazaköltözött. Tímea egyébként fogorvos, a család most Veresegyházon él.

– Kende közel egy évet járt Accrában oviba, ott angolul beszéltek, egyébként itthon mindig magyarul beszéltünk a fiúkkal. Most, hogy hazaköltöztek Magyarországra, sajnos, csak videón keresztül tudok esti mesét mondani nekik, emellett, ha tehetem festek nekik hívás közben, ahogy ők is nekem. Ez a része mostoha kicsit, de hamarosan végéhez ér a külszolgálatom, készülök haza.

Dávid azzal fejezi be, ahhoz, hogy az emberek előrébb jussanak, időnként komolyabb áldozatokat kell hozni, de bízni kell a jó akarattal hozott döntések sikerében.