Leáll-e hétfőn az oktatás Nagyatádon is?

Mindenki a bírósági állásfoglalásra várt, ami percekkel ezelőtt megérkezett. A nagyatádi általános iskolákban a pedagógusok 90, ill. 60 százaléka írta alá sztrájkhoz való csatlakozását. Sok szülő is támogatja az akciót.

A két legnagyobb pedagógus szakszervezet hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkot hétfő reggelre. Ám nem tudtak megegyezni a kormánnyal a feltételekről, ezért a bírósághoz fordultak. Egészen eddig mindenki erre a döntésre várt, nos, megszületett: a bíróság úgy fogadta el a még elégséges szolgáltatást, ahogy az érdekképviseletek ajánlata szólt, vagyis törvényesen sztrájkolhatnak hétfőn a pedagógusok.

A szakszervezetek hangoztatják: a figyelmeztető sztrájk „a gyerekeink érdekét szolgálja, ez egy lehetőség, hogy felhívjuk valamennyi honfitársunk figyelmét a magyar közoktatás súlyos válságára”.

Erre és a tanárok megalázóan alacsony fizetésére figyelmeztetnének a munkabeszüntetéssel, a hírek szerint az ország több száz iskolájában állhat le hétfőn az oktatás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) már idén 45 százalékos alapilletmény-emelést követel. Arra is emlékeztetnek, hogy az Orbán-kabinet szép ígéretei ellenére 2014 óta nem emelkedett az tanári alapbér, így a kormány most már 17 havi fizetésekkel tartozik a tanároknak – írta a Magyar Hang.

Annyi csatlakozó aláírást kapnak, hogy már nem győzik nyilvántartásba venni, nyilatkozta a lapnak Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvezetője. Hozzátette: a pedagógusokat fölháborította, hogy a minisztérium gyurcsányozva reagált béremelési igényükre, és hogy a kormány gátlástalanul szabotálni próbálja az akciójukat. Erre utal, hogy a minisztérium legutóbb megkövetelte volna, hogy a tiltakozó tanárok a sztrájk alatt is tanítsanak. Az ügy a bírságra került, erről a döntésről írtunk fentebb.

Nem pusztán a bérekről van szó, annál sokkal nagyobb a gond Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint: a magyar közoktatás egészét veszélyezteti a tanárok alacsony fizetése. A frontot tartó idősebb nemzedékek folyamatosan hagyják el a pályát: a következő öt évben 22 ezer óvoda- és iskolapedagógus megy nyugdíjba, utánpótlás viszont alig akad a megalázóan alacsony fizetések, a sok munka miatt. Emlékeztetett rá, hogy hat évvel ezelőtt 6 ezer fiatal pedagógus állt munkába, tavaly összesen már alig kétezren választották a tanári pályát. Az alelnök kijelentette: 1-2 éven belül tömegesen kell majd bezárni óvodákat és iskolákat, mert egyszerűen nem lesz elég oktató a kisebb intézményekben.

A tanárok akcióját sok szülő is támogatja: a Facebookon több mint 50 ezer követővel bíró Szülői Hang közösség is ezt kéri. Az aHang oldalon már mintegy 40 ezren írták alá a PDSZ és a PSZ petícióját.

Megpróbáltuk megtudni, mi várható hétfőn reggel Nagyatádon. Az iskolaigazgatók hivatalból nem tudhatnak a pedagógusok részvételi szándékáról. A tanároktól s tanítóktól úgy értesültünk, hogy az Árpád iskolában kb. 90, a Bárdosban pedig kb. 60 százalékuk támogatta aláírásával a megmozdulást. Mint mondták, sok szülő szintén támogatásáról biztosította őket, többen jelezték, hogy arra a két órára otthon tartják a gyereküket.

A PDSZ regionális irodájában napközben még azt mondták, folyamatosan összesítik az adatokat, de náluk hivatalosan még senki sem jelentkezett Nagyatádról. Ugyanezt válaszolták a PSZ megyei irodájában is. Az általunk elért nagyatádi tanárok ehhez annyit fűztek hozzá, hogy még a bírósági döntésre várnak.

Egyik vezető beosztású pedagógus úgy fogalmazott, szerinte minden jó érzésű ember támogatja azokat a célokat, amelyeket kitűztek. Úgy vélte, sokkal célravezetőbb lenne, ha a munkabeszüntetést az érettségi idejére időzítenék, annak lenne igazán visszatartó ereje.

A nagyatádi iskolákban egyébként összesen mintegy 230 pedagógus dolgozik. Amint arról korábban írtunk, ezen a környéken is egyre fenyegetőbb a pedagógushiány: Nagyatád két általános iskolájából minden 10. év végéig nyugdíjba vonul. A kisebb településeken még nehezebb a helyzet: nyáron 8 tanári állást is hirdettek a Nagyatádi járásban, közülük jó néhányat ősszel is feltettek. A legtöbb pedagógust Kutasra és Somogyszobra keresték, utóbbi település iskolájába már „bármely szakos tanárt” is. A közigazgatási álláshirdető szerint jelenleg öt pedagógust keresnek a járásban: Nagyatádon matematika-kémia és angol szakos tanárt, valamint tanítót, továbbá ugyancsak tanítót Lábodra, Somogyszobra pedig óvodapedagógust.

Ha a hétfői figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, a két szakszervezet március 16-án újabb munkabeszüntetést tervez – ám az már egész napos lehet.

 

Megosztás