Kőkemény akadálypálya-versenyt rendezett a 63. Bázis

A résztvevők 50 kilogrammot cipeltek a harmadik emeltre, víz alá merültek egy konténerben, és csak úgy a talaj porzott a mázsás súlyok alatt az akadálypályán.

Az OCR, azaz az akadálypálya-futás sportága egyre népszerűbb Magyarországon is. Mondhatni, az egyik legkreatívabb mozgásforma, ugyanis nincs két egyforma akadály, nincs két egyforma pálya, sem két egyforma verseny – így a sportolók állandóan új kihívások elé vannak állítva. Ennek szellemében készítik elő a szervezők a versenyeket is. Vlasics Zoltán, a 63. Bázis vezetője, és a helyi egyesület elnöke minden atádi versenyen valami meglepetéssel, új akadállyal várja a résztvevőket. A szombaton rendezett megmérettetésen a versenyzők erőnlétét és a kitartását tették próbára.

Idén viszonylag kevés verseny volt az országban, ezért szerveztünk egyet a hétvégén – mondta Vlasics Zoltán. – Szerettük volna, ha az egyesületünk versenyzői lendületben maradnának, megőriznék a felkészültségüket. Úgyhogy felvettük a kapcsolatot a magyar OCR egyesületek vezetőivel, és meghívtuk őket Nagyatádra. Új akadályokkal készültünk a számukra, amik izgalmassá, és elég nehézzé tették a pályát.

Rögtön a verseny elején a résztvevőknek két 25 kilogrammos vizes ballont kellett átvinni az egyik régi laktanya épületéhez, majd fel kellett mászniuk vele az épület tetejére és vissza a pincébe – ez kétszer három emeletnyi szintkülönbség. Ezt követően az épületen belüli akadálypályán kellett keresztülküzdeniük magukat. Majd egy vízzel teli konténerbe kellett belecsobbanni, aminek terepháló fedte a tetejét-így a versenyzőknek alá kellett merülniük, hogy átjussanak rajta. És még csak ezután kezdődött a kinti katonai akadálypálya, több tucat feladattal.

A versenyzők három kategóriában nevezethettek: az elit futam résztvevői csak egy karszalagot kaptak – ha egy akadályt nem tudtak teljesíteni, a szalagot levágták a kezükről és ezzel kiestek a versenyből. Az age group, azaz korosztályos futam ezzel szemben három karszalagot, azaz három próbálkozást kapott, míg a basic group lelkes amatőrökből állt, akik a valamivel könnyebben teljesíthető katonai pályán versenyztek. Délután csoportversenyeket is tartottak.

A nagyatádi versenyzők jól szerepeltek, óriási bravúr az egyesület vezetőjének, Vlasics Zoltánnak, hogy jobb időeredményt teljesített, mint az Európa-bajnok Strommer László.

A résztvevők szerint rendkívül izgalmas, és különösen technikás a nagyatádi pálya, és a legjobb benne, hogy mindig megújul.

Eredmények:

Elit kategória:

1. Vlasics Zoltán: 63.Bázis SE

2. Strommer László: Honvéd Ezüstnyíl SE

3. Molnár Gergely: Honvéd Ezüstnyíl SE

 

Age Group női kategória:

1. Helyezett: Páder Zsófia: Force Gym

2. Nagy Adrienn: MFSE

3. Tobak Vera: 63.Bázis SE

 

Age Group férfi kategória:

1. Helyezett:Ulrich Balázs: Extremetrail

2. Herczeg Balázs: Honvéd Ezüstnyíl SE

3. Straub Szilárd: 63.Bázis SE

 

Női csapatverseny:

1. 63.Bázis SE

2. Team ZsoOCR

3. 63. Bázis B Csapat

 

Csapatverseny Férfi:

1. 63. Bázis A Csapat

2. MFSE

3. 63.Bázis B Csapat

 

Basic:

1. Sebestyén Eszter: 63.Bázis SE

2. Steller-Rádics Bernadett: 63.Bázis SE

3. Nagy Brigitta: 63.Bázis SE

Fotók: Figura Photó, MT anita

Megosztás