Két nagyatádi együttes is fellépett a Made in Pécs fesztiválon

Az Amazon Bloom és a Mutatis Mutandis is zenélt a több mint 130 fellépő mellett Pécs egyik legrangosabb zenei eseményén. A hétvégi fesztiválon minden eddiginél több együttes játszott a közönségnek.

Már 2016 óta minden évben megrendezi a Made in Pécs zenei magazin a hasonnevű fesztivált az egyetemvárosban. A koncepció szerint ilyenkor több helyszínen, főleg helyi klubokban egész napos koncertsorozat zajlik, melyen a fellépők pécsi kötődésű együttesek. Éppen ezért két nagyatádi formációnak is lehetősége volt jelentkezni az előadók listájára: a fiatal női zenészekből álló Amazon Bloom és a Mutatis Mutandis tagjai közül többen Pécsett végezték-végzik a tanulmányaikat.

A fesztivált tavaly a járványhelyzet miatt elhalasztották, egyébként minden év januárjában tartják. És mivel az idei január alatt a pandémia még mindig szorongatta a szórakoztatóipart, ezért a szervezők a Made in Pécs fesztivált most nyárra tették át. A fellépők száma az elmúlt években általában 100 körül alakult, most viszont rekordot döntöttek: 137 együttes játszott a közönségnek összesen hét helyszínen. Reggel 10 órakor csendültek fel az első szólamok, és másnap hajnalig meg sem állt a koncertsorozat. Minden együttes 20 perces műsorral készülhetett, így aztán meg kellett fontolni, hogy melyik szerzeményeiket veszik elő a repertoárból.

Fotók: Amazon Bloom
Fotók: Amazon Bloom

Az akusztikus, rock- és popzenét játszó Amazon Bloom együttese is saját dalokkal lépett fel a Szabadkikötőben, így például eljátszották az Árnyék, az Iron, az In your mind és az Elhangolt blues című számaikat. Vránics Ildikó, Hajdú virág és a session zenészként csatlakozó Horváth Zsófia hármasa a kora esti szekcióban került sorra, elmondásuk szerint a fesztivál kiváló alkalom a bemutatkozásra.

Fotók: Amazon Bloom
Fotók: Amazon Bloom

Mi most voltunk másodszor, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, lehet más zenekarokkal ismerkedni, a kapcsolatokat kötni – mondta Vránics Ildikó. – És persze ez nekünk egyszerre szórakozás és szórakoztatás is. Külön érdekessége volt a mostani fellépésünknek, hogy a H3 együtteséből becsatlakozott hozzánk a basszusgitáron játszó Horváth Zsófi, most először játszottunk így hárman. Vele még valószínűleg többször fogunk együtt fellépi, ott lesz velünk Nagyharsányban is az Ördögkatlan fesztiválon augusztus 4-én.

A Mutatis Mutandis a Nappali bárban
A Mutatis Mutandis a Nappali bárban

Az alternatív rock és grunge stílusában játszó Mutatis Mutandis együttes tagjai, Dufla Ferenc, Szőke Zsolt, Károly Levente és Némedi György este nyolc óra után lépett fel a Nappali bárban az egyik legnépszerűbb pécsi zenészek, a Kubalibre után, így nagy volt a tömeg már az előadás kezdete előtt is.

Nagyon jó időben léptünk fel: az egyik legmenőbb pécsi banda után, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet, mert így teltházas előadásunk volt – állapította meg Dufla Ferenc énekes-gitáros. – Eljátszottuk egyebek között a Kati dalát és az Antropomorfingot, fogékonyak voltak a nézők, a mi előadásunkat is élvezték. Most voltunk másodjára, és azt kell, hogy mondjam: le a kalappal a szervezők előtt. A szervezés az egész fesztiválon nagyon összehangolt volt, öröm volt játszani.

Megosztás