Két keréken az óvodákban
A nagyatádi óvodások mindegyike kerékpárra, rollerre, lábbal hajtós kismotorra pattant az elmúlt napokban a Két keréken Nagyatádon programsorozat keretein belül.
A legfontosabb dolgok egyike, hogy a legkisebbek már egészen kicsi koruktól kezdve tisztában legyenek az alapvető közlekedési szabályokkal, kezdve a legegyszerűbbel, például azzal, hogy mindig nézzenek szét, mielőtt lelépnek az úttestre. Aztán, ahogy a gyermekek cseperednek, egyre nagyobb igény mutatkozik részükről, hogy lábbal hajtós kismotorra, rollerre, biciklire pattanjanak. Ebben az esetben már nem elég azoknak az egyszerű szabályoknak az ismerete, amelyekkel megismerkedtek korábban.
Ezeknek a szabályoknak a megtanulását hivatott elérni a Bringa ovi szemléletformáló programsorozat. Mindegyik nagyatádi óvodába eljutott a program megvalósításában nélkülözhetetlen segítséget nyújtó Atád Autós Motoros Iskola, hogy a gyerekek a közlekedés alapvető szabályaival legyenek tisztában, a közlekedési táblákkal és lámpákkal pedig testközelből találkozzanak.
Ezeken túl, persze, biciklivel és egyéb közlekedési eszközökkel teljesíthették az óvodák udvarán felállított akadálypályát. Tették mindezt a megfelelő védőfelszerelésben, hisz nemcsak a szabályokat, hanem a kerékpározás kötelező elemeit és a kerékpárok tartozékait is megismerték a Gyöngyvirág, a Csillagszem, a Százszorszép, a Hétpettyes, a Nyitnikék és a Napsugár óvodásai az elmúlt napokban.
A nagy meleg ellenére a gyerekek élvezték a feladatokat, a program szervezői pedig köszönik az óvodavezetőnek, illetve az óvodapedagógusoknak a közreműködést és segítséget. Nézzék meg fotógalériánkat, és a cikk végén lévő összefoglaló videónkat.
A nagyobbak szombaton a Bringázz a zöldbe! című túrasorozat első állomásán vehetnék részt, ezzel kapcsolatban a részletek itt találják:
A program a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Nagyatád Város Önkormányzata az „Élhető Nagyatád – A városközpont és a Jókai lakótelep fenntartható és környezettudatos megújítása” című, TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00094 azonosító számú projekt keretében valósult meg.
(Fotók, videó: Ormai Bálint)