Két fiatal nő sérült meg a balesetben
Tarany felől közlekedett egy személyautó Nagyatád irányába tegnap este, amikor letért az úttestről és felborult – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányságtól. A Nagyatádi Kórházba szállították őket.
A közlekedési baleset tegnap 17 óra 40 perc körül történt a Tarany és Nagyatád közötti összekötő út 3+200-as kilométerszelvényében. A rendőrség tájékoztatása szerint a 19 éves kadarkúti illetékességű sofőr vélhetően nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a személygépkocsit, ezért letért az úttestről és felborult. Őt és 22 éves utasát is a Nagyatádi Kórházba szállították a mentők. Az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyúgyuló sérüléseket szenvedtek mindketten.
(A nyitókép illusztráció)