Kenyér és tej hitelre
A mélyszegénységben élők kétharmada úgy kezdi a hónapot, hogy az adósságait törleszti. A hitelre kapott ennivalóért. Gyakran házhoz is viszik nekik, az alkohollal együtt. A legszegényebbeknek a legdrágább az élelmiszer.
A Nagyatádi járás több települése is törvényesen működő kisbolt nélkül maradt. Ezeken a helyeken már csak a mozgóboltokat lesik. Máshol még küzd egy-egy helyi üzlet. Sajnos, az élelmiszer-uzsorások ténykedése sem ismeretlen: hitelre adják az alapvető cikkeket, nem ritka, hogy házhoz is viszik, mostanában éppenséggel a járványra hivatkozva.
A gyakorlat szinte ugyanaz a kis falvakban: amint megérkezik a családi pótlék, a szociális segély, esetleg a közmunkáért járó fizetség, vagyis a hónap elején bemennek az emberek Nagyatádra, és elintézik a havi nagybevásárlásukat. Már, aki megteheti.
– Akinek jobbak a lehetőségei, például van autója. Igaz, nálunk a falubusz is segít, ha összeírják, egy-egy alkalommal elintézi a városban a bevásárlást – mesélte egy ötvöskónyi férfi. – A szupermarketekben akár féláron is kapható több minden.
A hó eleji nagybevásárlás után egy héttel kezdenek megjelenni az emberek a helyi kisboltban. Már, ahol még van olyan. A 400 lelket sem számláló Rinyaszentkirályon még működik egy. Az alapvető élelmiszerektől kezdve a fagyasztott zöldségen és a szalámin át a vegyi áruig szinte minden kapható benne. Fák Jánosné 16 éve üzemelteti a faluban, immár a második helyiségben. Azt mondja, a dohánybolttal sikerült valamelyest növelnie a forgalmat.
– Nagyon szegények az emberek, csak a legfontosabbakat veszik, kenyeret, tejet, ilyesmit. Ráadásul három mozgóbolt is jár a faluba, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan drágul minden, januárban például csak a kenyér 18 százalékkal. Mindent emeltek, csak a fizetéseket nem – mutat rá a legnagyobb gondra. – A bérleti díj is megnőtt, a kötelezően előírt kártyaleolvasó is csak többletkiadást okoz, ki használ itt kártyát?! A kormány pályázata nekünk nem fog segíteni, olyan feltételeket olvastam, hogy nem éri meg.
A kétezer fő alatti települések kisboltjainak megújítását, ill. létrehozását célzó kormányzati pályázatra utalt. A bolhási üzlet vezetője viszont azt mondta: ők éni fognak a bértámogatási lehetőséggel, ugyanis két helyi lakost alkalmaznak a boltban.
– Nyilvánvalóan nem tudjuk felvenni a versenyt a multikkal, náluk jóval olcsóbban lehet vásárolni – mondta Lesnyákné Butor Eszter, a vegyesbolt üzletvezetője. – Nem azért, mert nagyobb a haszonkulcsunk, hanem azért, mert nem tudjuk olyan alacsony áron beszerezni. De így is nagy igény van az üzletre, nagyon sok embernek nincsen autója, sok a nyugdíjas, sokan élnek minimálbérből, anyagilag megterhelőbb lenne nekik bejárni Nagyatádra vásárolni.
A 170 lelkes Bakházán már harmadik éve nincsen kisbolt, itt kétnaponta mozgóbolt jár a délelőtti órákban.
– Igazából örülünk annak, hogy legalább ez van – mondta Nagy Tibor polgármester. – Ugyan drágábban, de a legfontosabb alapélelmiszereket be tudják szerezni az emberek, sőt, a mozgóboltosok még rendelést is felvesznek, ha valakinek speciális kérése van. Az emberek délelőtt kint várják, hogy megjöjjön a boltos.
A falusi kisboltokban másfél-kétszer is drágábbak az egyes cikkek, mint a városi szupermarketekben. Azonban sokan nem tudnak beutazni, és azokban vásárolni.
– Sokan ugyanis úgy eladósodnak, hogy rákényszerülnek a hitelezőikre. Az igazán szegények kétharmada úgy kezdi a hónapot, hogy több tízezer forintot kifizet a rezsin felül a tartozásaira. Ezek az emberek képtelenek beosztani a kevés kis pénzüket. A legnagyobb bevételi forrásuk a családi pótlék. Ezt a hónap második munkanapján megkapják – átlag 25-75 ezer forintot, gyerektől függően –, esetleg a szociális segélyt vagy a közmunkás bért, és nagy része már el is megy az adósság rendezésére – mesélte a mélyszegénységben élők mindennapjait jól ismerő forrásunk. – Ezek az emberek rá vannak utalva a hitelezőikre, akik két-háromszoros áron adnak nekik mindent, aztán kamatostul fizettetik vissza velük. Egy telefonhívásra akár házhoz is kiviszik nekik az ennivalót, de az alkoholt is. Manapság éppenséggel a járványra hivatkozva, ez bevett gyakorlat. Nagyon tisztességtelen ezeken a szerencsétleneken nyerészkedni.
Hétezernél is több élelmiszer jellegű kiskereskedelmi üzlettel volt kevesebb az országban 2019-ben, mint hét évvel korábban.
(A nyitókép illusztráció)