Isten remekművei

Ezen a napon a hölgyeket köszöntjük. A lányokat, az asszonyokat, a nőket, az anyákat, a nagymamákat. Kijár minden tisztelet, és még az sem elég.

Persze, nem csak ma, hanem mindenkoron, amikor a hajnali napsugárral együtt a gyermekük mellett sokszor magukra hagyva látják el a teendőiket, mert, ugye, ahogy sokan mondják, apának másnap dolgoznia kell, mintha nullától huszonnégyig életben tartani valakit nem lenne munka, igaz, bért azt valóban nem fizetnek érte, mint ahogy a házimunkáért sem, amit a holtidőben azért szintén megcsinálnak.

Vagy a haldokló mellett strázsálnak, állnak a vártán, néma kötelességtudatból, vagy azért, mert senki más nincs, aki ott strázsálna, esetleg évekig ápolnak egy magatehetetlen családtagot, munka és család mellett.

Vagy némán tűrik a lekicsinylést, a megfélemlítést, sokszor, túlságosan sokszor a házastársuktól, mert az előző, és az azelőtti generáció belevéste a lelkükbe, hogy tűrni kell.

Pedig egy társadalomnak minden oka meglenne rá, hogy a tenyerén hordozza őket. Felsorolni is nehéz, hogy nélkülük mi az, ami nem lenne. Egyet biztosan tudok: élet. Ebben pedig benne foglaltatik minden.