Húsz éve a rászorulók szolgálatában
Somogy Polgáraiért Díjban részesült Hafuzi Avnija albán konzul a megyenapon. Mintegy húsz éve folyamatos segítséget nyújt a rászorulóknak. Örökké hálás városunknak a délszláv háború menekültjeinek nyújtott segítségért.
Polgárok nélkül nincs haza, települések nélkül nincs megye, megyék nélkül pedig nincs Magyarország – hangzott el a megyenapon, melyet Kaposváron ünnepelt hétfőn a Somogy Megyei Közgyűlés. Kitüntetésben részesítették azokat a személyeket és kollektívákat, akik kiemelkedő tevékenységükkel a megye fejlődését szolgálták, illetve munkájukkal kimagasló érdemeket szereztek. A díjakról tavaly szeptemberben döntött a közgyűlés. Somogy Polgáraiért Díjban részesült többek között Hafuzi Avnija albán konzul is a közösségért tett szolgálataiért. Az ő neve igencsak ismerősen cseng errefelé: kiemelkedően hozzájárult a nagyatádi és környékbeli hátrányos helyzetűek boldogulásáért. A kitüntetésre a 69. Harckocsiezred Nyugdíjas Baráti Kör terjesztette fel. Az egyesület sorozatban már 6. alkalommal jelöltette őt erre a díjra, hiszen már 20 éve támogatja a rászorulókat.
– Már az első kapcsolatfelvételem a konzul úrral egy adományozás ügyében történt 20 éve – meséli Hortobágyi Ferenc, a baráti kör elnöke – Nagyra becsülte a délszláv háború idején azt, hogy Nagyatád befogadta a koszovói albánokat. Így aztán ő is segíteni akart a nagyatádi és környékbeli rászorulókon: először azzal keresett meg, hogy 20 tonna lisztet és száraztésztát szeretne adományozni, ami nem kis feladatot jelentett akkoriban. Azóta is töretlen a kapcsolatunk, és a segítőkészsége nem hagyott alább. Minden évben a Családok Átmeneti Otthonában élő fiatalokat felruházza karácsonykor. Év közben többször is tartós élelmiszerrel támogatja az Éltes Mátyás iskola diákjait. A homokszentgyörgyi óvodának nemrég egy applikációs táblát ajándékozott. Rendszeresen küld ruhákat, élelmiszert, bútorokat a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központnak. Tavaly nyáron, amikor a nagyatádi bölcsőde fagyasztószekrénye tönkrement, azonnal vásárolt egy újat. Hozzáteszem, a Raoul Wallenberg-díjas Somos László püspöki helynökkel is rendszeresen tartja a kapcsolatot, akin keresztül csaknem egy tucat település rászorulóinak tud segíteni. De még sorolhatnám a konzul úr érdemeit, mi megválasztottuk őt a Harckocsizók Karitatív Egyesülete alelnökének.
Alább olvasható a konzul úr laudációja, melyet a díj átadásakor felolvastak.
„Hafuzi Avnija, az Albán Köztársaság tiszteletbeli konzulja, aki tizenhét éve került szoros kapcsolatba Somogy megyével, annak lakosságával, civil szervezeteivel. Teszi ezt azért, hogy megköszönje azt a segítséget, amit a népe kapott a megyétől a délszláv háború idején. Az elmúlt másfél évtized alatt sok barátot szerzett főleg Nagyatádon, Homokszentgyörgyön, Kaposváron, Kaposfőn, Bőszénfán. Komoly karitatív munkát végzett ezeken a településeken. Ruha- és pénzadományai jelentősek. Nem használt, hanem új ruhákat, cipőket adományoz. Jellemző a mennyiségre, hogy a támogatott karitatív klubok még Kárpátaljára, Erdélybe is tudtak juttatni az adományokból. Somogy megyének 2015-ben 2,5 millió forint, 2016-ban 1,9 millió forint, 2017-ben 2 millió forint értékben adományozott, és ez csak az az érték, amit a Szent György Lovagrend nevében osztott szét. Öt gyermek édesapja. Kiváló sportember, többszörös karate bajnok. 2018-ban megválasztották az IJKA Világ Szövetség elnökének. Tagja a Polgárőrségnek, az IPA rendőr szervezetnek. 2018-tól a Béke Nagykövete.”
Ezek az interjúk pedig a Nagyatádi Városi Televízió korábbi adásaiból származnak, természetesen már akkor is az adományozás volt középpontban: