Hogyan legyek egy sportoló gyerek jó szülője? – előadás a Bárdos iskolában

Dr. habil Lénárt Ágota egyetemi docens, sportpszichológus tartott élvezetes és tanulságos előadást és beszélgetést kedden délelőtt a Bárdos iskola kamaratermében pedagógusoknak, edzőknek, szülőknek.

Hogyan legyek egy sportoló gyerek jó szülője? Jó tanára? Jó edzője? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Bárdos iskola kamaratermében kedden délelőtt Dr. habil Lénárt Ágota, aki például az olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetője, egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem pszichológia és sportpszichológia tanszékének korábbi vezetője, nem mellesleg számszeríjászatban többszörös magyar bajnok, Európa- és világkupagyőztes. Olyan sportolókkal dolgozott együtt, mint Gyurta Dániel, Risztov Éva vagy Szilágyi Áron, bár a sort még hosszan lehetne sorolni.

A szakember nézetei merőben eltérnek attól – a sajnos még mindig jelen lévő – nézettől, hogy, ahogy fogalmazott: a régi módszer szerint leadták a gyereket az uszodába, és azt mondták, hogyha megveri az edző, nem baj, ha így lesz bajnok, akkor legyen így bajnok.

Beszélt arról, hogy most ér a végére egy négyéves projektnek, ami a gyermek-, ifjúság és szakembervédelemmel foglalkozik, és ezeket az előadásokat minden edzőnek kötelező volt meghallgatni.

– Ha csak annyit jegyeztek meg ezekből az előadásokból, hogy nem verjük a gyereket, akkor már nagyon boldog tudok lenni – fogalmazott, ami nem mutat túl fényes képet.

Hangsúlyozta, hogy az edzőnek, a szülőnek és a gyereknek közösen meg kell találniuk azt az összhangot, ami mindenkinek jó.

– A szülőnek sokszor igaza van, sokszor nem, mint ahogy az edzőnek is sokszor igaza van és sokszor nem – mondta. Azonban ennek ellenére az első feladat mindenki számára, hogy határokat állítsanak fel: mind a szülő, mind a gyerek, mind az edző.

Szó esett még a túlzott elvárásokról, a teljesítménykényszerről. A szakember szerint meg kell találni azt az egyensúlyt, amitől a gyerek maradhat gyerek, ám fejlődhet is. Hozzátette: nem biztos, hogy akkor sem késő, ha valaki 8-9 éves kor környékén kezd el komolyabban a sporttal foglalkozni, nem kell a gyerekeket 3 évesen a medencébe kényszeríteni. Felhozott egy példát is: foglalkozott egy gyermekkel, aki 7 évesen minden nap 4:30-kor kelt, hogy reggel 6-ra odaérjen edzésre. Ehhez azt fűzte hozzá, hogy ezt semmiképpen nem szabad, hisz a gyerek szó szerint megáll a növésben, hisz a szervezete minden energiáját a sportra fordítja.

A praxisából és a tapasztalatiból számos további példát hozott arra, hogy a teljesítménykényszer mennyire káros, de elég talán egy adat: a gyerekek 82-86 százaléka 12 éves korára abbahagyja a versenysportot Nyugat-Európában, és ez nem véletlen, hisz, ha nem találnak egyensúlyt, akkor élvezetet sem fognak találni a sportban. Azonban elmondta, hogy ez egy ördögi kör, hisz majd az ő gyerekeik sem fognak már sportolni, pedig rendkívül fontos lenne a mozgás, nem muszáj, hogy versenysport legyen.

Praktikus tanácsokkal látta el a pedagógusokat, edzőket, amelyekkel hatékonyabban tudják végezni a munkájukat, illetve számos felmerülő kérdésre is válaszolt a több mint másfél órás előadás során.