Hamarosan itt a 34. eXtremeMan
Ezernél is több sportolót várnak augusztus 5-re, az eXtremeMan Nagyatád soron következő versenyére. A programba egy világbajnoki futam is bekerült.
A 34. eXtremeMan versenyt rendezik meg Nagyatádon, ráadásul az előzetes nevezések alapján ezernél is több versenyző áll majd rajthoz a versenyen, ki egyéniben, ki váltóban. A klasszikus táv (3800 méter úszás, 180 kilométert biciklizés és 42 kilométer futás) mellett az idei újdonság egy világbajnoki futam, az eXtremeManQ135, ahol a sportolók a 3,8 kilométer úszást követően a gyékényesi tavon kajakoznak 20 kilométert, ezt követően 92 kilométert bicikliznek, majd Nagyatádon lefutnak egy félmaratont is.
Mára a verseny nemzetközi lett, kilenc országból érkeztek nevezések, többek között lengyel, horvát, szlovén és olasz sportolók és kísérőik is Nagyatádra látogatnak.
– A legelső versenyt egy dán fiú nyerte, illetve a női mezőnyben horvát győztest is köszönthettünk az évek során, de most jelentősen több a külföldi versenyző – mondta dr. Herr Gyula versenyigazgató.
Tavaly megváltozott a futópálya útvonala, a felújított Széchenyi parkon át futottak a versenyzők. Ez az útvonal idén is megmarad, hisz a szervezők törekednek arra, hogy Nagyatád legszebb tereit, legszebb szobrait és épületeit mutassák be a sportolóknak.
– Több versenyszám is lesz, a hagyományos versenyen, valamint a világbajnoki futamon kívül az eXtremeManITT92 Nagyatád versenyt is megrendezzük, itt 92 kilométert bicikliznek a versenyzők az eXtremeMan triatlon és a GIRO d’Italia Grande Partenza útvonalán. Illetve megrendezzük a eXtremeMan98.5 Nagyatád versenyt, szintén a kerékpározás szerelmeseinek, hisz ebben a számban a 92 kilométer kerékpározáson felül csupán 1300 métert kell úszni és 5,2 kilomért futni.
Természetesen a kísérőrendezvények sem maradnak el, pénteken lesz női és eXtremeManó futás, babakocsis futam, este pedig tésztaparti. Az eredményt vasárnap délelőtt 10 órakor hirdetnek a sportcsarnokban.
A szombat esti befutót követően a szervezők meghirdették a eXtremeMan futófesztivált, ahova szeretettel várnak minden nagyatádit, itt a klasszikus maraton mellett félmaratonra, 10 és fél kilométeres távra, valamint egykörös, azaz 5,2 kilométeres versenyre is lehet nevezni az év leghosszabb napján.
A verseny napján, valamint az azt megelőző pénteken is lezárásokra kell számítani a városban, illetve a környéken, ezekről egy külön cikkben számolunk majd be.
(Fotó: extrememan.hu)