Győzött az RKC az utolsó hazai meccsén
35-31-re nyerte a Rinyamenti Kézlibda Club a tegnapi találkozóját a Mecseknádasd csapata ellen. A következő négy fordulóban a bajnokságban maradásért küzd a férfi csapat – legalább 2 pontot kell még ehhez szereznie.
A férfi kézilabda NB II-es bajnokság dél-nyugati csoportjának 16. fordulóját tartották szombat délután. Ennek keretében a Rinyamenti Kézilabda Club felnőtt játékosai az Expressz Zálog Mecseknádasd csapatát fogadták hazai pályán a nagyatádi sportcsarnokban. Az RKC az idei idényben most játszott utoljára hazai pályán, és méltó befejezéssel búcsúztatták a hazai közönséget: 35-31 nyerték a találkozót. A mérkőzés első 30 perce meglehetősen kiegyenlített volt, a játék elején egy-két góllal elhúzott a hazai csapat, ám az ellenfél felzárkózott, mi több, a félidő végén egy gólos előnybe is került.
– Mindenképpen szerettünk volna 2 pontot szerezni, ez tavasszal itthon még nem sikerült – mondta az RKC vezetőedzője, Takács László. – Támadásban jól játszottunk, a helyzeteinket jobban használtuk ki a korábbiakhoz képest. Védekezésben elkövettünk pár hibát, az ellenfél beállós játékára nem találtunk ellenszert, ezért tudták tartani a lépést velünk. Összességébe véve jó kapus teljesítménnyel és megfelelő támadójátékkal sikerült egy magabiztos 4 gólos győzelmet hozni.
A Mecseknádasd csapata jól kezdte a szezont, ősszel még ott voltak az első 3 helyen, majd tavasszal az RKC-hoz hasonlóan nem sikerült a legjobb formájukat hozni – tette hozzá az edző. A tegnapi találkozót követően az elzsebelt két ponttal az RKC jelenleg 8 ponttal továbbra is a tabella 8. helyén áll. Négy forduló maradt hátra a bajnokságból, ezeket a csapat már idegenben játssza, legközelebb Siklóson és Kiskőrösön. Legalább egy meccset még meg kell nyernie az atádiaknak a bajnokságban maradáshoz.