Gara Bella: atádi gimnazistából egyetemi nagykövet

Hobbiként gitározik és énekel, hivatástudata mégis a gyógyszerészet felé húzza. A Pécsi Tudományegyetem egyik arca lett, és a Gyógyszerésztudományi Kar nagykövete.

Bella egészen egyetemi évei kezdetéig Nagyatádon élt családjával, itt járt óvodába, általános és középiskolába egyaránt. Tanulmányainak tárgya, a gyógyszerészet látszólag már a kezdetektől magától értetődő volt.

Családilag adott volt, hogy ezen a pályán menjek tovább. Felnőve is ezt láttam magam körül, a szüleim mindketten egészségügyben dolgoznak.

A Pécsen szerzett ismereteit ennek az érzelmi kötődésnek és „lokálpatriotizmusának” megfelelően a szülőhelyére visszatérve kívánja felhasználni.

Őszintén szólva én úgy képzelem el a jövőmet, hogy otthon leszek Nagyatádon, viszem tovább a családi patikát, családot alapítok, és lesz egy kutyánk és egy macskánk. Továbbá szeretnék kezdeni az énekléssel és a zenéléssel is valamit. Jó lenne, ha összehozna a sors más olyan zenészekkel, akik szintén szeretik azokat a stílusokat, amiket én; amikben úgy el tudom képzelni magamat, és velük akkor együttműködhetnénk. Jelenleg inkább csak alkalmi együttműködéseink vannak.

Két éve jár Pécsen énektanárhoz, tehetségét a tavalyi Arany Violin énekversenyen megmutatva pedig győztes lett, jelenleg a PTE Hangja döntőjére készül. Ugyanakkor a művészeti irányultsága mellett hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja egy polgári szakma elsajátítását, abban ugyanis egy biztosabb megélhetést és stabilabb alapot lát felnőtt élete kialakításához.

Nagyon szeretem az éneklést és a színház világát, a pandémia alatt viszont sok művész került nehéz helyzetbe, akiknek nem volt biztosított a bevételük ebben az időszakban. Számomra a zenélés és az éneklés elsősorban egy hobbi, ami mellett lesz egy gyógyszerész diplomám, amire támaszkodhatok.

Az egyetemen azonban tanulmányai mellett más tevékenységeknek is szerves résztvevője: a Gyógyszerésztudományi Kar nagykövetévé kinevezett nagyatádi fiatal a közösségi oldalakon és a középiskolákban, koncerteken és egyéb rendezvényeken képviseli a PTE-t.

Forrás: Pécsi Egyetemisták Magazinja
Forrás: Pécsi Egyetemisták Magazinja

Nagyon fontos, hogy ezeket a dolgokat hallgatóktól hallják – mondta a szakválasztás előtt álló, érdeklődő fiataloknak készült népszerűsítő, tájékoztató tartalmakról, illetve előadásokról. – Igazán pozitívan szoktak fogadni a diákok, és nagyon jó érzés, amikor odajönnek egy ilyen alkalom után, és kérdeznek, javaslatokat kérnek, bizalmat szavaznak nekem.

Közel áll a szívéhez ez a szerepkör, ugyanis elmondása szerint már kiskorától fogva érdekelte a szereplés, a szószólói pozíció betöltése. Ez azonban a helyzettől függően egyaránt jelenthet előnyt és hátrányt.

Szeretek a társaságban hangadó lenni, és nyilván van, akinek ez taszítóan hat, de eleve menni kell előre, nem szabad megbújni a tömegben. A gimnáziumban sem voltam soha az a csendes, beletörődő típus. Nincs sok barátom, de az a kevés úgy szeret, ahogy én vagyok. Persze, mindenki alkalmazkodik valamilyen szinten, de senki ne adja fel magát csak azért, hogy megfeleljen, mondjuk Gipsz Jakabnak. A céljaink mellett mindenképpen tartsunk ki, viszont ne felejtsük el azt sem, hogy fontos az alázat. Attól, hogy valaki tehetséges, még ott kell lennie az alázatnak – ezt a kijelentést mind a művészet, mind a tudományok összefüggésében igaznak tartja. Azon kérdésre, milyen más tulajdonságokat tart még fontosnak ahhoz, hogy egy ember az általa ismert területeken sikereket érjen el, a következőket válaszolta.

Forrás: Pécsi Egyetemisták Magazinja
Forrás: Pécsi Egyetemisták Magazinja

A szorgalmat még egyébként tanulnom kell nekem is, hogy ne unjam meg fél óra után a tanulást, és kezdjek más programot keríteni magamnak. Ha visszamehetnék a múltba, akkor azt mondanám a középiskolás énemnek, hogy legyen szorgalmasabb. Az egyetemi évek elején álló énemnek pedig azt, hogy vegyen részt több dologban. Akkor még nem voltam nagy közösségi ember, nem vállaltam plusz feladatokat, csak a tanulmányaimra fókuszáltam. Így viszont sokkal családiasabb, és egy nagyon jó élmény.

Bella megosztotta a vizsgaidőszakra vonatkozó személyes praktikáinak egyikét: az ünnepi hangulat megidézését. Télen a karácsony légköre még a teljesítés terhei mellett is megnyugtató számára, így az erre emlékeztető illatosított gyertyák égetése bevett szokássá vált nála a nyári vizsgákra való készülés közben is. Hangot adott továbbá azon reményének, hogy nagyköveti szerepköre által egykori gimnáziumának falai között tarthat majd bemutatót a diákságnak, megosztva tapasztalatait a Gyógyszerésztudományi Karon végzett tanulmányairól.

Megosztás