Fiatalok pályázhatnak önkormányzati lakásra

Méghozzá térítésmentes lakhatásra, legfeljebb 24 hónap időtartamra. Az önkormányzat egy felújított és teljeskörűen berendezett lakást hirdetett meg egy uniós pályázatnak köszönhetően.

A „Fiatalok esély és otthonteremtése Nagyatádon” című pályázat megvalósítása három éve kezdődött. Ennek keretében két helyszínen adtak át összesen nyolc teljeskörűen korszerűsített lakást a városban két éve. Közülük most az egyik, Baross G. utca 5/A szám alatt lévő 3. emeleti, egyszobás lakásra lehet pályázni.

A felhívás keretében ebben az önkormányzati lakásban történő térítésmentes lakhatásra lehet pályázatot benyújtani, legfeljebb 24 hónap időtartamra. Egyébként a fejlesztés célja, hogy Nagyatád város az innen elszármazott, továbbá az itt letelepülni szándékozó fiatalok számára vonzó életpálya modellt, egzisztenciateremtési lehetőséget nyújtson, melyeket kihasználva a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy a városban telepedjenek le, és helyben alapítsanak családot, építsenek egzisztenciát.

A pályázat részleteit itt találják. A benyújtás határideje 2021. okt. 7.

Megosztás