Extrém akadályfutáson bizonyítottak a nagyatádiak
Több érmet is szereztek az atádi akadálypálya-futók az 1. alkalommal megrendezett Running Warriors bajnokságon. A hétvégi megpróbáltatáson csaknem 300-an indultak, közülük csak öten tudták hiba nélkül teljesíteni a távot
Egyre népszerűbb sport hazánkban is az OCR, vagyis az akadálypálya-futás (obstacle course running). A katonai kiképzőpályákról átvett erősítő- és ügyességi feladatokkal teletűzdelt pályák egyre több helyen megtalálhatók már az országban. Köztük a nagyatádi laktanyában is, ahol a 63. Bázis vezetője, Vlasics Zoltán alakított ki erre a célra egy 80 akadályból álló edzőterepet. Itt űzik ezt az extrém sportnak is nevezhető testmozgást a nagyatádiak. Nemrég már sportegyesületet is létrehozott a bázis, ennek színeiben neveztek be Running Warriors OCR országos bajnokságra. Az október 17-én tartott verseny helyszíne a budapesti Kamaraerdő volt, ahol összesen 300 akadálypálya-futó gyűlt össze teljesíteni a kihívást.
– Rendkívül nehéz pályáról van szó – magyarázta Vlasics Zoltán. – Egyrészt az időjárás sem volt kedvező, néha a versenyzők szakadó esőben, nyakig sárosan futottak. A táv hat kilométeres, tele emelkedőkkel és dombokkal, két méteres palánkokat kell közben átmászni, aztán ott van a negyven darab különleges akadály. Ezek 75 százaléka nem is statikus, hanem láncról lógó, billegő, komoly mozdulatkoordinációt és erőnlétet megkövetelő feladatok. A 300 indulóból csak 5-en tudták hiba nélkül teljesíteni a pályát, köztük én is.
Zoltán a teljesítményével a 45-49 évesek korosztályában első helyezést ért el. Akik hibáztak egy-egy akadálynál, azoknak még két lehetőségük volt újrapróbálni a feladatot. Ha harmadikra sem sikerült, úgy büntetésképpen 100 métert kellet rákjárásban megtenniük. Mondani sem kell, komoly fizikai erőnlétet megkövetelő versenyről volt szó.
A bajnokságon a 63. Bázis Sportegyesület teljesített a legjobban, az atádiak számos érmet hozhattak haza:
25-29 évesek korosztálya:
1. Kuncz Laura
3. Csordás Péter
40-44 évesek korosztálya:
1. Steller Tamás
45-49 évesek korosztálya:
1. Vlasics Zoltán
2. Csordás Tiborné
50-54 évesek korosztálya
3. Söveg Jártó Etele
Az atádiak nem pihentek sokat, a héten már újra laktanyában edzettek.