Elhunyt Bágyi Ferenc, a világhírű természetfotós
77 éves korában elhunyt Bágyi Ferenc természetfotós, aki 1980-ban hagyta el Magyarországot, német nyelvterületen rengeteg magazinnak készített címlapfotót, és évtizedek után is visszajárt szarvasbőgés idején Nagyatádra.
Bágyi Ferenc 1945-ben született, focizott a Fradiban, később társaival megalapította az első magyar testépítőklubot, tornászként párosban két országos bajnokságot nyert, majd 1980-ban Németországba emigrált, ahol munkamoráljának, kitartásának és türelmének köszönhetően természetfotósként csodálatos karriert épített fel, bár, ő nem természetfotósnak, hanem fényrögzítő erdei munkásnak hívta magát.
Egy korábbi interjúban elmesélte, hogy az édesapja is szenvedélyes fotós volt, a természet szeretete pedig a nagyszüleinek volt köszönhető.
1984-ben járt először Alaszkában, ami élete végéig az egyik kedvenc fotótémája maradt, a feleségével együtt járták a zord vidéket.
Az utóbbi években két kiállítása is láthatták az érdeklődők a kulturális központban, az egyik Alaszkáról, a másik pedig Erdélyről szólt.
Németországban Franz Bagyi néven ismerték, ahol számtalan fotója került az újságok címlapjára. Elmondása szerint három dolog szükséges ahhoz, hogy valakiből jó természetfotós legyen: türelem, türelem és türelem.
Fotóiból egy rövid válogatást ezen a weboldalon nézhetnek meg.
Az Atádhír legutóbb két éve készített vele interjút, amit itt tekinthetnek meg.
A világhírű fényrögzítő erdei munkás 77 éves korában hunyt el, temetése január 6-án lesz Nagyatádon.