Elhunyt a nagyatádi fényképészmester
Életének 90. évében tért örök nyugalomra Huszár Tibor, Nagyatád és Dél-Somogy legendás fotósa. Több mint 60 éven át fényképezte az itt élő embereket. Az ő képein időzve a térség múltjába pillanthatunk.
Huszár Tibor 2009. október 23-án a Köztársasági Elnöktől 1956-os emlékérmet kapott. Alább idézzük curriculum vitae-jét, az életútját felelevenítő sorait.
1930-ban Budapesten születtem. Édesapám dunai hajós volt. Egy uszályon dolgozott, így vele együtt a család is az uszályon élt. Volt egy fényképezőgépe, és ő mutatta meg nekem az akkor még nagyon kezdetleges fényképkészítési technikát. A fotózás iránti érdeklődésem ekkor kezdődött.
Évekkel később, a háború alatt Mohácson telepedtünk le, ahol a nagyon nehéz körülmények ellenére sikerült szert tennem egy saját fényképezőgépre. A háború után szabadidőmben egy Mohácson élő, idős fényképész műtermében segédkeztem, akitől nemcsak a fényképezést, hanem a labormunkát is megtanulhattam. A fotózás ekkor még üveglapra történt, és az exponálási időt is minden alkalommal a fényképész irányította. Majd katonaévek következtek. A budapesti Petőfi Katonai Akadémia elvégzése után először Hévízre, majd Nagyatádra kerültem mint hivatásos tiszt.
A fotózást hobbiként folytattam tovább. Ekkor ismertem meg a feleségemet, akivel a leszerelésemet követően Segesdre költöztünk. Itt a szociális otthon vezetője lettem, ahonnan az 56-os események miatt távoznom kellett. Szerettem volna fényképészként dolgozni tovább, ám sem Segesden, sem Nagyatádon, sem Barcson nem kaptam iparengedélyt. Végül Csokonyavisontán nyílt lehetőségem arra, hogy fényképész legyek, így ott telepedtünk le. Már saját műteremmel és laborral is rendelkeztem, ahol feleségemmel együtt dogoztunk. Készítettem fotókat a fürdőn üdülőkről, iskolásokról, óvodásokról, elsőáldozókról, esküvőkről – nemcsak a faluban, hanem a környéken is. Közben folyamatosan fejlődött a fotózás és a labortechnika. Mindig igyekeztem alkalmazni az újdonságokat, és fejleszteni tudásomat.
Közel 20 év után, 1976-ban költöztünk Nagyatádra, ahol folytattam a fényképész tevékenységet. Hamarosan elkezdtem a színes fotózást és kidolgozást is. Ezután a fekete-fehér fotók előhívását a feleségem, a színes képekét pedig én végeztem. Mindig igyekeztem egyszerűsíteni és korszerűsíteni a fényképészettel kapcsolatos munkafolyamatokat, újításaimat a szakmabeliek érdeklődéssel fogadták. A bélyegkép készítéséhez feltalált berendezésemet szabadalomként is elismerték.
A videófelvételekre is egyre nagyobb igény lett. Felismerve az ebben rejlő lehetőségeket, ezirányban is fejlesztettem tudásomat és a technikai feltételeket. A munkában töltött éveim alatt a Szakma Kiváló Mestere lettem. Számos tanulóm volt, akiknek igyekeztem megtanítani a fényképészet rejtelmeit, és átadni e szakma szeretetét és varázsát.
Hiszek abban, hogy munkám során számos felejthetetlen pillanatot sikerült megörökítenem, sok embernek örömet szerezve ezzel. Büszke vagyok a feleségemre, aki mindig segítette a munkámat, és támaszom volt abban, hogy sikeres fényképész lehettem. Immáron 90 évesen elmondhatom, hogy az élet nehézségeit le lehet küzdeni, csak találékonyság és kitartás kell hozzá.
