Elad és bont is lakóingatlanokat az önkormányzat

Több lakóingatlan bontásáról, ill. további hasznosításuk vizsgálatáról, egynek pedig az értékesítéséről döntöttek csütörtöki ülésükön a nagyatádi önkormányzati képviselők.

Először olyan lakóingatlanokról tárgyaltak, amelyek leromlott műszaki állapotban vannak, felújításuk nem lenne gazdaságos, nem érné meg.

A Mártírok útja 4. fszt. 1. és fszt. 3. alatti lakások, a Somogyszobi utca 151/1. szám alatti ház, valamint a Széchenyi tér 12-ben lévő három, félkomfortos önkormányzati lakás a műszaki állapotukra való tekintettel nem hasznosíthatók tovább lakhatási célra, állapította meg az önkormányzat.

Megszervezik a Somogyszobi u. 15/1. szám alatti, 71 négyzetméteres, félkomfortos lakóingatlan költséghatékony bontását. Ugyancsak egyetértettek a képviselők a Széchenyi 12. épület bontásával az utcai helyi védett főhomlokzat további felhasználása mellett: azt a Széchenyi tér és a Kiszely u. sarkára tervezett 22 lakásos bérlakás homlokzatába építenék be.

Az épület statikai állapotára való tekintettel a műszaki iroda fogja megvizsgálni a Mártírok útja 4. hasznosításának, fenntartásának lehetőségeit, figyelemmel az ott lévő magántulajdonú lakásokra is.

Egy másik, jelenleg üresen álló önkormányzati lakást pedig értékesít a testület: az ismert nevén CsKCs-n lévő, az Erkel Ferenc u. 1/C alatti, 106 négyzetméteres, összkomfortos, 1+3 fél szobás ingatlant. Ez egy négylakásos társasház tetőtér beépítésű, kétszintes lakása, jó műszaki állapotú, a tetőtéri nyílászárók cseréje szükséges.  Az értékbecslés alapján 28.920.000 forint az értéke, ez az összeg lesz a nyílt licites eljárás alapja.

Megosztás