Egyre fenyegetőbb a pedagógushiány Nagyatád környékén is

A városokban még jobb a helyzet, a falvakba már alig lehet tanárt találni. A járásban 8 állásra találtunk hirdetést. Nagyatád két általános iskolájából a jövő év végéig minden 10. pedagógus nyugdíjba vonul.

Száznál is több pedagógus dolgozik a két nagyatádi általános iskolában. A jövő év végéig közülük tíz eléri a nyugdíjkorhatárt. Aztán néhány év múlva újabb nyugdíjazási hullám következik.

Idősödik a pedagógus-közösség, folyamatosan emelkedik a korfa, és egyre közelebb kerül a nyugdíjkorhatárhoz – erősítette meg kérdésünkre Iváncsics Gyula főigazgató. – Most még nem küzdünk szakemberhiánnyal, de ez rövid időn belül bekövetkezhet. A kistelepüléseken ez már élő probléma. Jelenleg már öt nagyatádi pedagógus tanít rendszeresen a környező iskolákban.

A közigazgatási álláshirdetőben 8 ajánlatot találtunk a nagyatádi járásban tanári állásra. A legtöbben Kutasra mehetnének: német, matek, testnevelés-földrajz v. biológia és magyar-történelem szakos tanártis keresnek. Somogyszobon történelem, vizuális kultúra, kémia, biológia, Segesden egy testnevelés, Görgetegen matematika és/vagy fizika és/vagy informatika szakos tanárt keresnek, Nagyatádon pedig gyógytestnevelőt.

Országosan 11-12 ezer pedagógusra lenne szükség, ha minden finanszírozott álláshelyet főállású munkavállalóval akarnánk betölteni – jelentette ki Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke egy interjúban. Mint mondta, 2013-ban az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével 20 százalékkal emelkedtek az óraszámok, a főállású pedagógusok száma azonban nem növekedett ezzel párhuzamosan, hanem még csökkent is 156 ezerről 146 ezerre.

„A 2013-as béremelés mára teljesen elveszítette az értékét, a munkaterhek növekednek, ezért menekülnek a kollégák.”

Úgy számolunk, hogy 2022 és 2027 között 25-27 ezer fős lesz a veszteség, ami főleg a pályára belépők és a nyugdíjba vonulók közötti különbségből adódik. Egy 146 ezres pedagógusi kar ezt nem bírja el, ha nem tesz valamit sürgősen a kormány, összeomlik a rendszer. Nem holnap, de 3-4 év múlva – fogalmazott az alelnök. – Elsősorban a méltóbb bérezéssel lehetne a pályára vonzani és a pályán tartani a fiatalokat. Ma Magyarországon bruttó 340 ezer forint a kezdő diplomás átlagbér, egy pályakezdő pedagógus fizetése bruttó 230 ezer. Ha a minimálbért idén tovább emelik, az azt fogja jelenteni, hogy egy öt éve pályán lévő pedagógus bére megegyezik a garantált bérminimummal.

A fenti okok miatt a PSZ egy petíciót is megfogalmazott, amiben követelik, hogy:

  • A pedagógus illetményalap vetítési alapja 2021. szeptember 1-jétől a minimálbér összege legyen!
  • Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye, a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – 2021. szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130 százalékára!
  • A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember 1-jétől heti 22 óra legyen!
  • A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti 40 órában látják el a feladatukat, munkaterheik csökkentése érdekében heti 35 órán át legyenek beoszthatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát, illetve felkészüléssel tölthessenek, intézményen kívül!
Megosztás