Egyetlen Somogyot képviselő sincs sem a Fidesz, sem az ellenzék listáján bejutó helyen

Nyilvánossá vált mind a kormánypártok, mind az egyesült ellenzék országos listája. Egyiken sincs Somogy érdekeit képviselő jelölt az első 45-ben, ilyen megyénkből csakis egyéniben juthat be az új országgyűlésbe.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Somogy érdekérvényesítési képessége így sem, úgy sem lesz erős. Fidesz-vonalon továbbra is a pécsi Bánki Erik a Dél-Dunántúl meghatározó, és a régióban a főbb kérdéseket eldöntő politikusa – ő is csupán a 40. a Fidesz-listán –, az ellenzéki oldalon pedig egyelőre nem látszik, kinek vagy kiknek lesz meghatározó súlya a térségből.

Somogy ellenzéki jelöltjei közül a 3-as választókerületben (Marcali) egyéniben induló dr. Steinmetz Ádám található legelőrébb a listán, ám ő is csak az 56., azaz már szinte biztosan bejutásra esélytelen helyen.

Egy pontosítással kell élnünk: a Fidesz-lista egyértelműen befutó, 4. helyén szereplő dr. Mátrai Márta somogyi kötődésű, ma is Kaposváron él. Az Országgyűlés háznagyi pozícióját betöltő, 1998. óta a parlamentben ülő, 74 éves képviselő asszony azonban elsősorban protokolláris feladatokat lát el, a megye politikai alakításában nem vesz részt aktívan. Előkelő pozícióját is a Kövér László házelnök melletti, országgyűlési tevékenységének köszönheti, azaz nem Somogy megyét képviseli a Tisztelt Házban.

A helyzetet kissé sommásan, de úgy összegezhetnénk, hogy az ország egyik legnagyobb területű megyéje továbbra is súlytalan lesz ott, ahol a legfontosabb döntéseket hozzák majd egyebek között a fejlesztési források elosztásáról. Egyébként az egész Dél-Dunántúl elkeserítően gyengén teljesített 2010. óta: kevés uniós forrást kapott, és utolsó a foglalkoztatottságot tekintve. Ezzel együtt is ellenzéki oldalon egy baranyai jelölt és két tolnai is szerepel elméletileg befutó helyeken, somogyi egy sem. Ráadásul a Baranya 1-es és 2-es választókerület szinte biztosan nyerhető körzetnek számít az ellenzék számára, vagyis ezekből két baranyai is képviselő lesz várhatóan. Ugyanakkor a Fidesz oldalát tekintve három somogyi jelölt is esélyes egyéniben: Móring József, Szászfalvi László és Witzmann Mihály.

Somogy 4 választókerületében jelen állás szerint összesen 24-en indulnak az egyéniben megszerezhető 4 parlamenti képviselői helyért, de jó néhányuk nyilvántartásba vétele még nem jogerős. A legnagyobb tülekedés a várakozásoknak megfelelően a Somogy 1-esben (Kaposvár) van: itt 9-en méretik meg magukat, köztük olyan is, akinek megegyezik a neve a közös ellenzéki jelöltével – a sportszerűnek, tisztességesnek legkevésbé sem nevezhető húzás országos visszhangot is kiváltott. A Somogy 4-es (Siófok) választókerületben 6, a Somogy 3-asban pedig 4 név szerepel majd a választólapokon várhatóan.

A Somogy 2-es választókerületben az egyéniben 1998. óta hatszor megválasztott Szászfalvi Lászlón (Fidesz-KDNP) és az ellenzéki előválasztáson közös jelöltnek megválasztott Ander Balázson kívül három jelöltet vettek nyilvántartásba: Gulyás József a Munkáspárt és az ISZOMM jelöltje egyelőre csak bejelentette magát, az ő ajánlószelvényeit még ezután ellenőrzik csak; Halászné Hunyadi Gyöngyi a Mi hazánk, Palkó Sándor pedig a MEMO jelöltjeként indul majd, utóbbi kettő esetében még nincs jogerős döntés – Kisgyőri Péter, a Normális Párt jelöltje lemondott, a listát visszavonták.

Dél-Somogyban meglepetésszámba menne, ha ezúttal is nem a Fidesz jelöltje nyerne, így viszont Ander Balázs aligha jut ismét az országgyűlésbe. Nemrég közzétett Facebook-posztjában erről azt írta: szándékosan kérte magát a Jobbik-lista utolsó helyére, harmadszorra vagy bizalmat szavaznak neki az itt élők, vagy – Nagyatádi Szabó Istvánhoz hasonlóan – hazamegy.

Megosztás