Egy nő(nap)

„Van egy nő.” Ha nincs, az a baj. Ha van, az is, de máshogyan. Mert, ha nincs, leginkább semmi sincs. Ha van, akkor meg sok minden van. Néha túl sok is. Sokak tudunk lenni egymásnak mi, férfiak és nők.

Leginkább mégiscsak iránytű lennénk, ők pedig a mágnes. A nők. Ma az ő napjuk van, illesse kedves szó, virág és köszönet lányainkat, asszonyainkat és anyáinkat!

Esterházy Péter nagyszerű regényének (Egy nő) egy rövid részletével köszöntjük az Atádhír minden kedves hölgyolvasóját!

„Van egy nő. Gyűlöl. Árnyék, így hív. Például ezt mondja: Hát itt?, ólálkodol, árnyék? Máskor meg ezt: Kelkáposzta lesz, árnyék, ebédre, rendben? Olykor pedig így tréfál: Előre vetem az árnyékom. Ez bizony én vagyok, rám vonatkozik. A tréfa nem okvetlenül jelent jókedvet, ám ha jókedvű, akkor előfordul, hogy fölkurjant: Árnyékvilág! Ezt is magamra kell vennem. Ha viszont kedvetlen – mondjuk telefonált a nővére Lübeckből, vagy úgy érzi, kövér, és hiába esküdözöm, hogy élek-halok a húsáért –, akkor odanyilatkozik, hogy én volnék az a fa, amelytől ő nem látja az erdőt…

Vágyódom rá, de eléggé nyögvenyelősen, cicózva halad az ügy; akadozunk. Hol közel vagyok hozzá, hol távol, de ebből nem következik semmi sem, szeszélyesen kell hajladoznom körötte, előtte, alatta, mögötte. Van valami apály-dagály a viszonyunkban. Hogyan érted ezt, árnyék?, dörren rám harsányan, ugyanis, ha megérzi a vágyamat, ha kiszimatolja, megnyugszik, vágyam nem vágyát korbácsolja föl, ellenkezőleg, belecsillapodik a birtoklásba.”

És egy jó tanács férfi olvasóinknak a végére: el ne feledkezzetek a köszöntésükről, mert, ha valamit, azt kiváltképpen nehezen viselik, ha elfeledkeznek róluk.