Darazsak a csatamezőn! Így telt a futballedzés városunkban
A Mudin Imre sportpályán edzettek ma délután a kaposvári darazsak, azaz a Kaposvári Hornets Amerikai Futball Egyesület játékosai. Talán most először érintette a nagyatádi zöld gyepet amerikai futball-labda.
Tryout-ot, azaz játékospróbát tartottak a Kaposvári Hornets edzői Nagyatádon. A csapat jövőre a bajnokságban akar elindulni, ehhez pedig legalább 30-40 játékosra van szükségük. A nagyatádiak részéről nagy volt az érdeklődés: 30-nál is több feliratkozó jelent meg a próbaedzésen, többen pályára is léptek. Azt hihetnénk, ez a játék a csak nyers erőről és a brutalitásról szól, de valójában épp oly szükség van a fürge játékosokra is. – Minden testalkatú és képességű játékosra szükség van, és találunk is neki helyet a csapatban – nyilatkozta Lugosvölgyi György, az egyesület elnöke. A csapat egyik edzője, Horváth Péter maga is nagyatádi, így alakult, hogy városunkban is játokosokat keresnek. Délután kettőtől egészen ötig tartott a próbaedzés, ahol az érdeklődők belekóstolhattak a játékba, és ezzel átélhettek néhány kisebb koccanást, mint a videó is mutatja.
Fotó: Röhrig Dániel