Csak május 10-én nyitnak a középiskolák

A középiskolákat csak május 10-én nyitják ki, és csak írásbeli érettségik lesznek idén, mint tavaly – ezt reggel jelentette be Orbán Viktor. Az újranyitásra készülve veszélyeztetve érezték az érintettek az érettségiket.

Meglehetősen nagy volt a megosztottság az intézmények újranyitásáról. Leginkább az érettségiket érezték veszélyeztetve a szülők, a diákok és a pedagógusok. Utóbbiakat még oltják a héten, tehát nem lesznek védettek 19-ére.

A középfokú oktatási intézményeket nem lenne szabad kinyitni most – ez volt a tegnap feltett kérdésünkre az ott dolgozók többségének a meglátása. Az általunk megkérdezett szülők, diákok és pedagógusok is tartanak a végzősökre ható következményektől. Az Adyba pl. több mint 100 érettségiző jár, ha a körükben elindul a fertőzés, akkor a vizsgáikat nem fogják tudni letenni, érvelt egy érintett szülő.

A végzősöket biztos, hogy otthon tartanám. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan többletmunkával jár a pedagógusok számára, de nem látok más észszerű megoldást – mondta egy tanár.

Egyébként a tantestület meghatározó része kérte a védőoltást, a héten meg is kapják, tudtuk meg Cseh Tamás igazgatótól.

A miniszterelnök ma reggeli bejelntésével ez a gond megoldódott. A kormány, szerencsére, meghallotta az aggódó hangokat. Orbán Viktor ma reggel azt mondta: a középiskolákat nem érdemes néhány napra kinyitni, hiszen hamarosan jönnek az érettségik. 

Az általános iskolák munkatársai is megkapták a vakcinát. A később regisztráltak oltásának beadása jelenleg is folyamatban van. Még szombaton is oltani fognak, akad, aki akkor került sorra, mondta Iváncsics Gyula főigazgató. Mivel önkéntes, nem gyűjthettek adatot arról, hányan nem kérték.

Saját magunk végeztük az iskolák fertőtlenítését. Március 8-a után a takarítónők a pincétől a padlásig mindent kitakarítottak, fertőtlenítettek – válaszolta a főigazgató.

Az óvodákban szintén nagytakarítást végeztek, az ügyeletes Csillagszem épületét pedig hétvégente ózongenerátorral fertőtlenítik. Információink szerint a nagyatádi ovik dolgozóinak kb. 80%-a élt az oltás lehetőségével. Igaz, közülük nem mindenki vehette föl azt, hiszen megbetegedtek.

Az elmúlt 4 hétben 10 dolgozónk esett át a fertőzésen – mondta Laczikné Koleszár Éva, a Nagyatádi Óvodák vezetője. – Most is négyen betegek, sajnos, van köztük, aki középsúlyosan, reméljük, nem kell kórházba mennie.

Az ovik munkatársainak zöme inkább dolgozna már, minthogy még szabadságra kelljen mennie. Azokat ugyanis időarányosan ki kellett venniük.

Tisztában vagyunk vele, hogy a szülőknek is fogyóban a szabija, vagyis nyáron több gyermek várható, mint korábban – vetítette előre Laczikné Koleszár Éva. – Több óvodát kell a nyári ügyeletben nyitva tartanunk, és többet is kell dolgoznunk majd.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke eközben úgy nyilatkozott, hogy a 19-ei nyitás tulajdonképpen orosz rulett a tanárokkal, a diákokkal és az idén érettségizőkkel szemben. Mert ugyan a pedagógusok megkapják az első oltást, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők teljesen védettek lennének, és nem jelenti azt, hogy ők nem hordozhatják a vírust, tehát akár terjeszthetik is a gyerekek körében – mondta Komjáthy Anna.

Az ADOM diákmozgalom „Nem megyünk suliba április 19-től!” kezdeményezéséhez szintén több ezren csatlakoztak már. Egy 72 ezer követővel rendelkező tanár-író-blogger ezzel kapcsolatos kérdésére a válaszolók több mint 56%-a azt válaszolta, hogy nem engedi a gyerekét iskolába 19-e után, az érettségizőknek pedig elsöprő többsége (93%) mondta azt, hogy már nem fog bemenni.

A „Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért” elnevezésű facebook-csoport egy kérdőívet tett közzé, amire kevesebb mint egy nap alatt 28 ezer válasz érkezett. Eszerint a kitöltők csaknem 60%-a nem érzi biztonságosnak az iskolák és óvodák újranyitását április 19-én.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás