Az építészet volt a témája a Magyar Történelmi Társulat idei nagyatádi konferenciájának

Augusztus 21. és 23. között ismét Nagyatádon rendezték meg a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportjának háromnapos konferenciáját, amely már a 29. volt a rendezvények történetében.

Az idei találkozó témája az építészet volt, amely rendkívül szerteágazó, izgalmas témakör, sokféle irányból megközelíthető. Ennek megfelelően az előadók több szakmai területről érkeztek: építészek, művészettörténészek, műemlékvédelmi szakmérnökök, régész, muzeológus, jogtörténész, társadalomtörténész, szociológus, levéltárosok tartottak előadásokat térben, időben, tematikában változatos tárgykörökben. (A konferencia programja itt olvasható.)

Az első áttekintő, bevezető előadás egyetlen ősi történeti forma, a piramis időben és térben változó jelentéseit mutatta be, rávilágítva, hogy az építészet jóval többről szól, mint csupán az épületekről: vall a történeti korról, amelyben készült, a hatalmi viszonyokról, az adott korban lehetséges technológiáról, társadalmi viszonyokról, művészetről stb. A következő előadó más szempontból közelített a témakörhöz: történeti épületek kortárs használatáról beszélt. Főként nyugat-európai példákat bemutatva világított rá arra, mi lehet a megőrzés és a korszerűsítés helyes aránya egy-egy épületnél, figyelembe véve azt is, hogy az adott közösség hogyan érheti el és veheti használatba az építészeti örökséget. Ez utóbbi témához kapcsolódott az esti beszélgetés is, amelynek során a magyarországi kastély- és várprogramot járták körül a résztvevők.

Az előadások tematikája a következő napokon egyfajta időbeliséget követett: az ókori római – nagyharsányi – villa műemléki bemutatásának lehetőségei után a szepességi műemlékvédelemről volt szó, majd 18-19. századi témák következtek. Somogy vármegye kastélyainak történetéről és e történetek forrásairól, majd a 19. század eleji Pest tudatos városfejlesztéséről is szólt előadás. A dualizmus korából a Gellérthegy építészeti örökségéről és annak problémáiról, illetve laktanyák építéséről is hallhattunk, ez utóbbit Szombathely példáján. Az Újvidéki Egyetemről érkező műemlékvédelmi szakmérnök pedig az egykori Csekonics család zsombolyai uradalmának épületállományáról, illetve annak maradványairól mint fontos, megőrzendő építészeti örökségről beszélt. Még mindig a 19-20. századnál maradva, egy előadás az alföldi szecessziós építészetet mutatta be, majd a kolozsvári középület-építészetről és városformáló polgármesterekről hallhattunk. Ehhez a korszakhoz kapcsolódott a 19. századi pesti zsidó temetők térhasználatáról és funerális művészetéről szóló bemutató is. Mindegyik előadó, bár történeti témát dolgozott fel, az építészeti örökség jelenkori műemlékvédelmének szükségességére és a kortárs használatára is kitért, hiszen – legyenek bár az épületek akár több száz évesek – mai városképeinket, a bennünket körülvevő életteret is meghatározzák.

Az utolsó nap délelőttjén 20. századi témákról beszéltek az előadók. Megismerhettük a két világháború közötti Pécs modern építészetét, majd az 1945 utáni dél-dunántúli katolikus egyházi építkezésekről és a szocialista korabeli állami lakásépítés problémáiról volt szó.

A konferencia résztvevői rövid szabad idejükben Nagyatáddal is ismerkedtek: sétáltak a városban, kihasználták a fürdő adta lehetőségeket, és sokan megtekintették a dohánybeváltóban és a Turisztikai Központban látható kiállításokat is.

(A kiemelt kép illusztráció, forrás: depositphotos.com)