Az eltüntetett Tüntetőtábla-erdő története

A 70-es években tiltott művész alkotását gyorsan lebontották, iratait kiirtották a művésztelepi papírok közül. A táblák aztán tönkrementek egy raktárban. Ám „a műalkotás természete olyan, hogy nem lehet megsemmisíteni”.

Nagyatádnak gyönyörű parkjai, virágos-zöld terei vannak, melyek között van egy egészen különleges, ahol a tájat nem a növények, hanem az óriási, fából készült szobrok alakítják. A szoborparkot a Göröndi út mellett minden nagyatádi ismeri, sokan, sokszor sétálnak, kirándulnak arra, barangolnak a patakparton és a szobrok között. A szoborpark azonban a város határain messze túl, országosan és nemzetközileg is ismert és elismert szabadtéri faszobrászati gyűjtemény – Nagyatád hatalmas művészeti értéke, kulturális öröksége.

Akik az elmúlt év során kilátogattak ide, észrevehették, hogy az alkotások közül több megújult, s olyan is van, amely egyenesen újjászületett: Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdő című alkotása. A park északi oldalán, a régi vasút nyomvonala mellett látható szobor-kompozíció 1978-as felállítása óta ráadásul már másodízben éledt újjá: ez az egyik leghányatottabb sorsú alkotás a művésztelep történetében.

Pauer Gyula: Tüntetőtábla-erdő, 2021. Huszár Endre fotója

Az 1978-as alkotóidény a negyedik volt a nagyatádi művésztelep elindítása óta: Bencsik István, Mizser Pál, Pauer Gyula, valamint Klaus Messerschmidt (német), Julij Szinkievics (ukrán), Jorge Dubon (mexikói) és Vladimir Bujnacsev (orosz) szobrász dolgozott itt július 1. és szeptember 30. között. Pauer Gyulát Bencsik István szobrászművész hívta meg, aki akkor a Képző- és Iparművészek Szövetsége részéről a művésztelep szakmai tanácsadója, irányítója volt. Pauer a művésztelepi munkára a Pszeudo fával pályázott, de ekkor készítette el Maya című szobrát és az eredetileg Táblaerdő néven szereplő alkotását is.

Pauer Gyula (1941-2012) Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász, a magyar neoavantgárd nemzedékének kiemelkedő alakja, sokoldalú, kísérletező művész volt.

Pauer Gyula munka közben Nagyatádon, 1978. Durgó Tibor fotója

Az 1970-es években látvány-, díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, terveivel jelentősen hozzájárult a színház megújuló arculatának kialakításához. A nyolcvanas évektől főként filmek látványtervezőjeként dolgozott, némelyikben színészként is szerepelt (együtt dolgozott többek között Babarczy Lászlóval, Gothár Péterrel, Tarr Bélával, Bereményi Gézával).

Az 1970-es években képzőművészeti alkotásaival kapcsolatban bevezette egy új művészet, a „Pszeudo art” fogalmát. A görög szó eredeti jelentése ’nem igazi, hamis, látszólagos’. A pszeudo – alapvetően a szobrászatára vonatkoztatva – egyszerre jelentett művészeti programot, ugyanakkor filozófiai és szociológiai mondanivalóval is bírt. Az új művészet alkotása a nagyatádi Pszeudo fa is, amely úgy készült, hogy a szobrász egy hatalmas farönk kérgét lefényképezte, majd levette, és festett anyaggal mintegy visszarakta azt. Ezzel az alkotási móddal, valamint a szimpózium alatt rendezett performanszaival azt vizsgálta, hogy mit kezd a kor embere azzal az alkotással, ami olyan, mint a valóság, de nem az.

Pauer Gyula a Pszeudo fa című alkotáson dolgozik, 1978. Durgó Tibor fotója

Egyes művek révén a pszeudo politikai felhangot is kapott, emiatt Pauer a hivatalos művészetpolitika által tiltott művész volt a hetvenes években. Meghívása a nagyatádi alkotótelepre ezért problémás volt, ám Bencsik István következetesen kitartott a részvétele mellett, később pedig a komoly feszültségeket keltő Táblaerdő felállítása mellett is.

A Tüntetőtábla-erdő 131 db feliratos táblából álló – egyáltalán nem hagyományos értelemben vett – szobor-kompozíció, amelyben a tüntetőtáblák alaposan kimunkált alaprajz szerint vannak felállítva: minden tábla dél felé néz, ezáltal a nap kelet-nyugat irányban vonul el fölötte. Ezért nem mindegy, hogy milyen napszakban megyünk a táblák közé, mikor olvassuk azokat, mert az évszakok és a napszakok szerint változó súrlófény mindig más szövegeket emel ki, tesz hangsúlyossá vagy hangsúlytalanná. Azaz, mindig mást olvashatunk.

A Tüntetőtábla-erdő alaprajza (forrás: Pauer, 2005: 128.o.)

A táblák alaprendje nem tetszőleges, hanem egy vízió szerint áll fel. E vízió szerint a tüntetőtáblákat – „eredeti rendeltetésüknek” megfelelően – tüntetők viszik, egy rohanó tömeg, akik egy feléjük rohanó embert meglátva megtorpannak. A hirtelen megállás miatt a táblákat vivő embereknek és az általuk vitt tábláknak az eredeti rendje felborul. Ezt a megváltozott, összekeveredett rendet, jeleníti meg a táblaerdő alaprajza.

Az elkészült alkotás, 1978. október. Durgó Tibor fotója

A táblák szövegeket hordoznak, melyek durván három csoportban különböztethetők meg: „Az egyikben lírai természetű, úgymond költői jellegű szövegek. A másodikban kifejezetten irritatív, politikai, közéleti, művészettel foglalkozók voltak. És voltak teljesen közömbös…, lazító, hígító szövegek, amelyeknek tulajdonképpen az égvilágon semmi értelmük nincs, és zavarba ejtő, hogy hogyan kerül oda egy ilyen szöveg.” A táblák között barangolni lehet: „tehát sétálsz egy erdőben, ahol táblák és szövegek zuhognak rád. Jelentések. A műalkotás természete olyan, hogy nem lehet megsemmisíteni.” (Pauer Gyula, 1983)

Részlet, Durgó Tibor fotója — A táblák szövegei (részlet). Eredeti gépirat kék itatóspapíron, a táblák méretének feltüntetésével (forrás: Pauer, 2005: 139.o.)

Az alkotást október 6-án állították fel, a helyi hatóságok azonban – „felsőbb” támogatással –október 20-án lebontották. A később megfogalmazott indoklás szerint: „Művelődéspolitikánk jelentős alapfeltétele az, hogy olyan művészeti alkotások kerüljenek állami pénzeszközök segítségével köztulajdonba, amelyek társadalmilag elfogadhatók.”

A Tüntetőtábla-erdő felállítása, 1978. Pauer Gyula fotói (forrás: Pauer, 2005.)

Az alkotásra vonatkozó dokumentációt kiirtották a művésztelepi iratok közül, olyannyira, hogy a mű sem az 1978-as, sem az alkotótelep tíz- és húszéves történetét összefoglaló katalógusaiban nem kapott helyet. Még a szobrász nevét sem említik meg, annak ellenére, hogy a Pszeudo fát felállították a szoborparkban. A táblák raktárba kerültek, ahol lassacskán „elenyésztek.” Egyetlenegy maradt meg közülük mementóként, amelynek „felirata szinte hátborzongatóan vetítette elő e monumentális szobormű sorsát és »feltámadását«” – írja Sasvári Edit művészettörténész:

„Én olyan szobrokat szeretnék

csinálni Klotild amelyeket

ha így elásnak a jövőben

maguktól kikelnek ne kelljen

hozzájuk buldózer

se régészet földalól

alakítsák formálják

a környezetükben törvényeikkel

a teret.”

A tábla a székesfehérvári Szent István Király Múzeumba került, ahol az Új Magyar Képtár kortárs művészetet bemutató állandó kiállításában látható.

Az egyetlen megmaradt tábla (forrás: Pauer, 2005: 150.)

A szobor-kompozíciót Rauschenberger Jánosnak, Pauer egykori munkatársának köszönhetően 2015-ben rekonstruálták, és eredeti helyén újra felállították a szoborparkban. Október 23-án tartották az ünnepélyes avatót, ahol Pauer Gyula családja, barátai, művésztársai is jelen voltak.

A szobor-rekonstrukció azonban nem állta ki az idő próbáját: ezúttal nem a politika, hanem az időjárás viszontagságai, és a mű elkészítésének nem igazán időtálló technológiája azt eredményezték, hogy a szövegek pár év alatt elhalványultak, olvashatatlanná váltak, a táblák oszlopai elkorhadtak, több ki is dőlt. 2020 tavaszán Huszár Endre, a Nagyatádi Kulturális Központ munkatársainak segítségével, óriási elhivatottsággal, türelemmel és kitartással, több hónapig tartó intenzív munkával restaurálta a Tüntetőtábla-erdő darabjait. A táblák az ősz folyamán vissza is kerültek az eredeti kompozíció szerinti helyükre, ahol újra alakítják, formálják „környezetükben törvényeikkel a teret”.