Aláírásgyűjtés a bérunióért

Ismét aláírásokat gyűjtött a Jobbik Nagyatádon. A cél a bérek egységesítése a tagországok között és regionális szinten is.

Szombaton a piactéren egész nap aláírásokat gyűjtött a Jobbik Somogy megyei országgyűlési képviselője. A kezdeményezés célja a bérunió megvalósítása, ez az uniós tagállamok és a régiók közti egységes bérezést jelenti. „Egyenlő munkáért egyenlő bért!”  –hirdeti a plakát. A képviselő kijelentette, az ügy pártpolitika mentes.

– Hangsúlyozzuk, hogy ezt jó lenne elfelejteni. Ez a jobb-, meg baloldali megosztottság Magyarországon, ez egy annyira buta dolog, és annyira a XX. század terméke – nyilatkozta Ander Balázs.

A pártpolitika-mentességet mutatja, hogy Illés Zoltán és Schiffer András is alárta a kezdeményezést, nyilatkozta a képviselő. Az aláírásgyűjtésa alatt az egységes bérek mellett az elégtelen munkakörülményekre is próbálták felhívni a figyelmet. A pénteken tartott barcsi lakossági fórumon egyebek között a jelenlegi munkatörvények ellehetetlenítő hatását vitatták meg. Ander Balázs szerint egyenesen egyfajta „rabszolgatörvényt” alkottak, mint mondta, teljességgel lehetetlenné tették például a sztrájk kivitelezését. Pedig ez a „végső fegyver, amihez a munkavállaló nyúlhat” – fogalmazott.

Vámos Csaba szakszervezeti vezető elmondása szerint Dél-Somogy helyzete különösen kétségbeejtő.  Két napos látogatása során megismerkedett a dunántúli munkavállalók helyzetével.

– Azt gondolom, hogy tényleg igaz az a mondás, miszerint ha Magyarország Európa szegényháza, akkor úgy néz ki, hogy Dél-Somogy Magyarország siralomháza – jelentette ki.

Komoly problémát jelent a munkanélküliség, és az ide vonatkozó statisztikák kedvezőbb képet festenek, mint ami a valóság – nyilatkozta Vámos Csaba. Hangsúlyozta, nem elegendő a jó fizetés, a jó munkakörülmények ugyanolyan fontosak egy munkavállaló életében. A szakszervezeti vezető jelenleg az országot járja egy újonnan alakult, független munkavállalói mozgalommal, és a különböző régiók munkaügyi problémáit mérik fel. Céljuk, hogy valósabb képet alkotva, a megfelelő csatornákon keresztül prezentálják a legsürgetőbb, legfontosabb problémákat, és megoldási javaslatokat közvetítsenek.

Ahogy Ander Balázs mondta, Somogy megyében különösen szükség lenne változtatásokra:

A nagypolitika mintha megfeledkezett volna erről a régióról. Ide igazándiból beruházások, fejlesztések nem érkeznek. Én magam többször fogalmaztam úgy, mintha letörölték volna ezt a térséget a térképről.

A legégetőbb problémát továbbra is az aránytalan, alacsony bérek jelentik, melyek nem csak az uniós tagállamok, hanem az országon belül az egyes régiók között is fennállnak. Hosszú távon ez a magyar munkaerő elszivárgását okozza, mely már jelen pillanatban is zajlik.

Egyszerűen elmennek innen a fiatalok, mert ez őnekik jövőképet nem biztosít. Felelősen itt családot vállalni, alapítani, gyermeket nevelni ezekből a nyomorúságos fizetésekből nem lehet. Ezért lenne szükség a bérunióra, mert egy teljes összeomlás, társadalmi összeomlás vár Magyarországra – nyilatkozta a képviselő.

Az aláírásgyűjtés 8 uniós tagállamban zajlik és összesen egymillió alírás szükséges, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon az üggyel. A határidőt 2018. május 22-re tűzték ki. 

 

Megosztás