Aki fénnyel rajzolt

Durgó Tibor egy lokálpatrióta volt a fényképezőgép mögött, akit nemcsak Nagyatádon ismertek el. Ma a kulturális központban és a központi temetőben emlékeztek meg az egykori fotósról, állítottak neki méltó síremléket.

Durgó Tibor 1927-ben született Nagyatádon és 2004-ben bekövetkezett haláláig a városban élt. Alapító tagja volt a nagyatádi fotóklubnak, műveit hazai és nemzetközi kiállításokon is rendre díjazta a zsűri. 1975-től kezdődően évtizedeken át dokumentálta a Nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelepen folyó alkotómunkát, valamint az elkészült műveket, ezzel egy pótolhatatlan, több tízezer képkockányi dokumentum őrzi az művésztelep életét. 1982-ben a Művészeti Minisztérium, 1985-ben Nagyatád városa is kitüntette elkötelezett munkájáért, továbbá 1993-ban – a város életének, eseményeinek következetes megörökítéséért, a Faszobrász Alkotótelep történetének képi dokumentálásáért és élő lexikonságának elismerésért – PRO URBE kitüntetéssel ismerte el a munkáját a város.

„A fénnyel való rajzolás – a fotózás – szépséges világa jelentette számomra életem egyik igaz örömét” – írta még 2003-ban kelt visszaemlékezésében. Mától látható a kulturális központ kamaratermében egy kiállítás a munkáiból, ami nemcsak a alkotótelep életébe enged betekintést, de a városról is egy olyan képet mutat, amit csak a „fotómasina hátlapja mögött gondolkodó ember” láthat.

Pünkösd Márton, a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ igazgatója köszöntőjében azt mondta:

– Az alkotó ember addig él, amíg művei, munkái fennmaradnak. Durgó Tibor munkái Nagyatád történelmének részévé váltak. Nem egyszerű eszközhasználó volt, a személyiségét is belevitte a munkáiba.

A kiállítás megnyitóján fotós hagyatékának egyik őrzője, ápolója, Dr. Turi Dénes beszélt Nagyatád fotográfusáról, felelevenítette személyiségét, életének hétköznapi mozzanatait. A tárlat megnyitását követően a vendégek, emlékezők együtt átvonultak a központi temetőbe, ahol Durgó Tibornak az önkormányzat állíttatott méltó síremléket, amelyet Papp Gyula készített.

Ormai István megemlékező beszédében arról beszélt, hogy Durgó Tibor gondolkodott és figyelt. Kereste, és mindig meg is találta azt a témát, azt az ügyet, amit aztán megörökített, lefényképezett, megőrzött. És amit ő lefényképezett, fotózott, maradandóvá tett, az biztos, hogy fontos volt, és most is fontos.

– Az emlékek megőrzése, az emlékek tovább vitele, képviselete megmutatja, hogy milyenek vagyunk. Hogyan viszonyulunk az elhunythoz, az elődünkhöz, elődeinkhez, miképpen őrizzük az emléküket, miképpen becsüljük a munkásságukat. Ez megmutatja, hogy mi, most, az utódok milyenek vagyunk. Egy olyan nagyatádi embernek állítunk most síremléket, akinek az élete volt a fényképezés, a fotózás – mondta a polgármester.

– A képei hordozzák Nagyatádot, de nemcsak a várost, szeretett városát, hanem az itt élő embereket. Hiszen a képein ott vannak a nagyatádiak: az ünnepeken, a kiemelkedő eseményeken és a hétköznapokon. A nagyatádiak megörökítése, lefényképezése hozott valami többletet, valami kicsit mást, hiszen ezeken a képeken, az emberek arcán érzések, érzelmek, figyelem, megértés és megélés van. Élnek az arcok, élnek a nagyatádi emberek. Durgó Tibor nemcsak a városát, Nagyatádot szerette, hanem szerette, becsülte, tisztelte az itt élő embereket, és ez az érzés, ez a magatartás, ez a szellemiség rajta van ezeken a képeken.

A megemlékezés végén egy szál virággal, vagy mécsessel rótták le kegyeletüket azok, akik ellátogattak a temetőbe.