A listavezető otthonában tudott győzni a Nagyatádi FC

Rangadók sora várt a nagyatádi csapatokra ezen a szombaton. Az NFC idegenben, a kézilabdacsapatok hazai pályán játszották aktuális meccsüket. Lássuk az eredményeket.

Balatonlelle SE – Nagyatádi FC 0:2 (0:1) Gólszerzők: Dekanics Márk, Kollár Dominik

A listavezető Balatonlelle otthonába látogatott szombaton délután a Nagyatádi FC a megyei első osztály tizennegyedik fordulójában. A hibátlan házigazdák hamar hátrányba kerültek, ugyanis Horváth György játékvezető büntetőt ítélt a mieink javára, amelyet a csapatkapitány, Dekanics Márk értékesíteni tudott. Sokáig nem változott az eredmény, őrizte a vezetést a NFC, majd a meccs végén Kollár Dominik találatával megduplázták az előnyüket, és ezzel a találattal bebiztosították a győzelmet. 

A vereség ellenére továbbra is a Balatonlelle vezeti a pontvadászatot, ám már csak a jobb gólkülönbsége miatt. Érdekesség, hogy a tabella első három helyén azonos pontszámmal áll a Balatonlelle, az NFC és a Nagybajom. Utóbbi csapat jövő héten látogat a Mudin Imre Sportcentrumba, így újabb rangadó vár a mieinkre. A mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik majd.

Nagyatádi RKC (férfi) – NEKA U21 26:33 (18:18)

A férfi kézilabdások is a listavezetővel játszottak szombaton délután Nagyatádon, hisz a NEKA U21-es gárdáját fogadták a mieink, akik mindössze egy vereséget szenvedek a szezon során. A nagyatádiak pedig mindössze egy győzelmet zsebelhettek be idén. Ennek ellenére egy jó iramú, gólzáporos első félidőt játszottak a felek, és döntetlennel vonultak a szünetre. A második játékrész első tíz percében is gólváltások jellemezték a találkozót, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, de végül kiütközött a vendégek erőfölénye, és hét góllal megnyerték a találkozót. 

A következő fordulóban a második helyezett Nagykanizsához látogat a Nagyatádi RKC férficsapata.

Nagyatádi RCK (női) – Siófok KC 26:27 (14:11)

A bajnokság második és harmadik helyezettje mérkőzött meg egymással a férfiak mérkőzése után a sportcsarnokban. A korábban még a legmagasabb osztályban, valamint a nemzetközi porondon is szereplő Siófok csapata látogatott Nagyatádra. A rangadón a mieink hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első félidőben – az első perceket leszámítva – végig előnyben voltak. A második félidőben is kitartott a lendület, ám a roppant izgalmas végjátékban végül egygólos vereséget szenvedett a Nagyatád csapata.

(Nyitókép: Nagyatádi FC, mérkőzésfotók: Ormai Bálint)

Megosztás