50 mázsa pontyot telepítettek a Csónakázó-tóba

És további 45-öt fognak ehhez hozzáadni november 20-án. Ez valamivel kevesebb, mint a tavalyi telepítés, köszönhetően az árdrágulásnak. A halak akklimatizálódásának idejére az egyesület horgászati tilalmat rendelt el.

Tegnap délelőtt érkezett meg utánfutón az öt tonnányi ponty a nagyatádi Jóléti-tóhoz. A Nagyatádi Horgász Egyesület minden évben gondoskodik a horgászok számára az utánpótlásról, a beszállítójuk egy kaposvári haltenyésztő. Tavaly több mint 130 mázsa ponty került a tóba, idén összesen 95-öt terveznek telepíteni: további 45 mázsa érkezik még november 20-án is. Ez hozzávetőlegesen fedezi az előző évben kifogott halmennyiséget, ami 82 mázsa volt, igaz ez magába foglal minden halfajtát. A tavon csaknem 300 egyesületi tag horgászik, ezen felül további 500 napijegyet adtak el tavaly.

Az előző évhez képest 190 forinttal drágább lett a ponty kilója, nem véletlen, hogy idén kisebb állományt fognak csak telepíteni. A tegnapi halutánpótlást követően november 13-ig horgászati tilalom van érvényben, hogy a pontyoknak lehetőségük legyen megszokni az új környezetet és szétszóródhassanak a tó egész területén. A tó vízállása is kezd visszaállni az üzemi szintre, már alkalmas a horgászatra. Nyáron csaknem 130 cm hiányzott a tóból, és még most is kellene 30 centi – mondta az egyesület elnöke, Radics Antal.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás