200 kilogramm hurkát és kolbászt töltöttek az ötvöskónyi böllérnapon
Hagyományteremtő céllal szervezett a falu települési és nemzetiségi önkormányzata böllérnapot. Ezen alkalomból két disznót vágtak le, melynek húsából a helyiek saját ízlésük szerint készítettek finomságokat.
Hagyományteremtő céllal rendezvényt tartottak tegnap Ötvöskónyiban az iskola udvarában: disznóvágási- és böllérnapot szervezett a települési és a nemzetiségi önkormányzat. Pénteken egy 300 kilós, szombat reggel pedig egy 170 kilós disznót vágtak le a szervezők ebből a célból, előbbinek előre le is darálták a húsát, hogy a résztvevők időben tudjanak töltött káposztához gombócokat készíteni, valamint hogy a kolbászok bekeverése és töltése is hamar elkezdődjön. A szombati rendezvényre szeretettel várták azokat a fiatalkorú ötvöskónyiakat is, akik még soha nem vettek részt disznóvágáson. Így most betekintést nyerhettek, hogyan is készül a kolbász.
Több helyi csapat is szerveződött: az Ötvöskónyi Kulturális és Sport Egyesület, valamint az Ezüstház Szépkorúak Egyesület tagjai is szorgosan keverték a kondérokat, fűszerezték a húsokat, de rajtuk kívül több ötvöskónyi család is kilátogatott a rendezvényre részt venni a disznóvágáson.
Már a déli órákra csaknem 100 kilogramm hurka és ugyanennyi kolbászt töltöttek meg a lelkes helybéliek. Ezeknek java részét helyben ki is sütötték. Több kondérban pedig vidáman rotyogott a töltött káposzta – ezekből sem maradt sok a nap végére. A disznótoroshoz az ötvöskónyi asszonyok punyakenyeret sütöttek. A szervezők jövőre is meg szeretnék tartani a rendezvényt.
– Örülünk, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés, és éppen ezért jó lenne ebből hagyományt zervezni. Jövőre talán versenyt is szervezünk a kolbásztöltésből – mondta Orsós János, a rendezvény egyik szervezője.
Jánossal 2019-ben forgatott együtt az Atádhír stábja, akkor is a disznóvágás fortélyait vettük lencsevégre.