"Felfordult Henész, üresek voltak az utcák"

A majdnem 30 év alatt néhány nap volt csupán, amikor a henészi kocsma ajtaját zárva találták az emberek, és nem látták a pult mögött a mindig segítőkész Gyulai Istvánt, aki november végén úgy döntött: bezárja a helyet.

– Volt olyan is, hogy szombaton reggel 8-kor kinyitottam, és vasárnap reggel negyed 8-kor zártam be, mert akkor ment el az utolsó vendég. Felsöpörtem, majd 8-kor újra kinyitottam, és ott voltam estig. De megérte az emberek miatt – emlékszik vissza Gyulai István, aki az otthonában fogadott minket.

Persze, ehhez olyan családi háttér is kell, akik tolerálják, hogy egy vendéglátósnak nincs születésnap, nincs ünnep, nincs karácsony.

– Pár évvel ezelőtt, szenteste napján délután 5-kor bezártam, majd este 8-kor újra kinyitottam, mert hívtak a vendégek, hogy nem tudnak otthon mit csinálni, és átjönnének beszélgetni. Olyan volt ez kocsma, mint egy nagy család – mondja.

Most ez a család a családfőt veszítette el, nem elsősorban az egekbe szökő energiaárak, hanem István betegsége miatt. Tavaly műtötték először egy melanómával, ami újra kiújult, ezért ismét megműtötték, jelenleg pedig olyan gyógyszereket szed, amik miatt nem tud egész nap a pult mögött állni. Pedig szeretne. Amikor megkérdeztem tőle, hogy 1993 óta volt-e olyan nap, amikor nem volt kedve menni dolgozni, azt mondta:

“Jó volt minden nap visszamenni, mert szeretem az embereket.”

A henészi óvodának minden évben kétszer szervezett jótékonysági bált, közben a saját látássérült gyerekét hetente kétszer hozta-vitte Budapestre, majd dolgozott tovább.

– 3 napig tartott az esküvőm, az is a kocsmában volt – meséli. – De másoknak is tartottunk jótékonysági rendezvényeket, lakodalmat, bálokat, darts- és biliárdversenyeket, legény- és leánybúcsúkat, céges és családi rendezvényeket és minden mást is. Nincs két hete, hogy bezártam, de már hiányzik. Legfőképp a barátok és a közösség.

A családja egy búcsúbulit is szervezett, amire több százan mentek el.

– Képzeld el, amikor egy csomó férfi zokog a kocsmában, a húszévestől a hatvanévesig. Persze, én sem bírtam könnyek nélkül. A harmincvalahány év alatt szerintem több mint tízezren fordultak meg nálam, rengeteg barátot szereztem. Az egyik ExtremeMan alatt a Kokó (Kovács István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó – a szerk.) futás közben beleivott az egyik vendég sörébe. Utána erről beszéltek még hónapokig. De megfordultak nálam országgyűlési képviselők is.

A beszélgetésünk során is többször elérzékenyült. Arra, hogy melyik a legkedvesebb emléke, nem tudott válaszolni, mert az összes dolog, ami ez idő alatt történt, emlékezetes számára, és örömmel gondol vissza rá.

– Szinte minden emlékem kellemes. Egy csomó generációt kiszolgáltam, amikor bezártam, másnap felfordult Henész, üresek voltak az utcák. Persze, ezt nem én mondom, ezt mások mondták. Az évek során nagyon sok párt összehoztunk, barátságok, üzletek köttettek a kocsma falai között, én pedig láttam az egészet. Végül is, az egész életemet azok között a falak között éltem le. Édesapámék 1981-ben indították el a vállalkozást, akiknek nagyon sokat köszönhetek.

A szakma is szóba került a beszélgetés alatt. Szerinte 2010 óta lejtőn van a vendéglátás. Először a játékgépek szűntek meg, bár, ezt nem bánja, utána már cigarettát sem árulhattak, majd a dohányzást is kitiltották a kocsmákból. Aztán jött a COVID – de azt is túlélték. Az utóbbi időben pedig drasztikusan megemelkedtek a rezsiárak, a jövőben pedig bevezetik a kocsmákban is az úgynevezett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ által üzemeltett szoftvert, amibe minden egyes eladott terméket rögzíteni kell.

– Nehéz, a vendéglátás mindig nehéz volt, de úgy érzem, hogy már évek óta azt büntetik, aki dolgozik. Ennek ellenére, ha meggyógyulok, akkor még bármi lehet – mondja sejtelmesen.

A henészi kocsma nemrégiben újra kinyitott egy új bérlővel. István a törzsvendégeinek azt mondta: adjanak esélyt az új bérlőnek is, mint ahogy ő is megkapta a saját esélyét harminc évvel ezelőtt.

– Akkor megpróbáltam maximálisan megszolgálni a bizalmat. Remélem, sikerült. Méltán mondhatom, hogy Nagyatád egyik meghatározó vendéglátóipari egysége voltunk.