Országos versenyen léptek fel a Fürjecske szólistái
A nagyatádi néptáncosok nagycsoportjából 11-en mutattak be felcsíki és bukovinai táncokat Székesfehérváron. A Mezőföld Virágai Szólótánc Versenyre Vránics Eszter és Orsós Péter készítette fel a fiatalokat. Képriporttal.
Az együttesvezetők a barcsi Kis-Boróka Táncegyüttes öt szólistáját is nevezték a versenyre a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület nagycsoportosaival együtt.
A 16 táncos mind a négy korosztályt képviselve indult, a felnőttek között versenyző pár mezőpatini táncot mutatott be, többiek pedig felcsíki és bukovinai táncokat. Egyébként a Kárpát-medence bármely tájegységéről lehetett táncanyaggal nevezni a fehérvári versenyre.
– Összesen 168 táncos mutatkozott be a színpadon, egyebek között az ország legjobb együtteseiből és művészeti iskoláiból, így nagyon erős volt a mezőny – számolt be Vránics Eszter művészeti vezető. – Számunkra az első alkalom volt, hogy szólóversenyre készítettünk fel táncosokat, számukra az első, hogy versenyeztek. A kéttagú zsűri az ország két kiemelkedő táncműhelyének vezetői voltak: Szarka Zsolt a békéscsabai művészeti középiskolából és Tóth Judit a gödöllői Urbán Verbunktól. Díjat idén nem kaptunk, de mindannyiunknak remek tapasztalat és nagy élmény volt. Jövőre is biztosan nevezni fogunk.
A munka nem áll meg, hiszen májusban két szakmai versenyük is lesz, ahol szintén mindkét együttessel megmérettetnek: Kaposváron, az Együd Árpád emlékére rendezett táncfesztiválon és Szekszárdon, a Dunántúli Regionális Gyermek- és Ifjúsági Táncfesztiválon.
A Fürjecske néptáncosait a nagyatádi próbáktól kezdve a díjkiosztóig végigkísérte Röhrig Dániel fotós kollégánk, alább az ő képriportját láthatják.