Nagyatádon két-háromszoros a részvétel az előválasztáson
Péntek estig ezernél is többen szavaztak a városban, országosan pedig 350 ezren. Ez alapján azt mondhatnánk, hogy lakosságarányosan mintegy háromszor többen voksoltak Nagyatádon, mint az országos átlag.
Ám a képet árnyalja, hogy a városban nemcsak nagyatádiak voksolnak. A szavazóbiztosok azt mondják, a megjelentek kb. 75 százaléka nagyatádi, a többiek a térségből mindenhonnan érkeznek, Somogycsicsótól Gyékényesig. Ám az is igaz, hogy az általunk ismert adatban nincsenek benne azok, akik online adják le voksukat.
– Ötszázas csomagokban vannak a szavazólapok, a második csomag tegnap késő délután fogyott el, hogy ma délig kb. 1200-an voksoltak nálunk – mondták kérdésünkre az atádi szavazóbiztosok. Szerdán voltak a legtöbben – 350-en –, országosan pedig pénteken (csaknem 75 ezren). Ma a piac és a hétvége miatt is nagyon sokan érkeznek. Meg is duplázták a szavazóbiztosok számát. Már tegnap este is érződött, hogy megérkeztek a fiatalok a kollégiumokból, ráadásul hétvégére a távolabb dolgozók közül is jó néhányan hazajönnek.
Dél-Somogyban csak Nagyatádon és Barcson lehet minden nap szavazni az előválasztáson, ezen kívül Csurgón, Kadarkúton és Segesden állítottak fel rövidebb ideig egy-egy sátrat. A múlt hétvégi leállás miatt szept. 28., kedd éjfélig meghosszabbították az előválasztás első fordulójának időpontját.