Nagyatádi diákok is részt vettek a haditorna versenyen

Somogy megye 9 iskolájának 9 csapata mérte össze tudását tegnap az Országos Haditorna Verseny somogyi fordulóján. A 9-12. osztályos diákokból álló 4 fős csapatok egyikét a nagyatádi szakképző iskola tanulói alkották.

Rajtuk kívül három csapat Kaposvárról, egy-egy pedig Marcaliból, Szőcsényből, Tabról, Siófokról és Fonyódról érkezett a megmérettetésre. A 3 nagyatádi fiúból és egy lányból álló együttest Klisz Tibor tanár készítette fel és vezette.

A több éves múltra visszatekintő program célja a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése.

A bodrogi Frontvonal Haditechnikai Kalandparkban a fiataloknak többféle versenyszámban is helyt kellett állniuk, úgymint honvédelmi TOTÓ, lézeres lövészet, akadálypálya, kézigránát célba-dobás, katonai tereptan, elsősegélynyújtás és futás.

A megmérettetésen a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata bizonyult a legjobbnak, így ők mérhetik össze tudásukat a többi megye első helyezettjeivel az országos döntőben, jövő tavasszal.

A megyei forduló a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 7. Hadkiegészítő és Toborzó Központ rendezésében és a Honvédelmi Sportszövetség, valamint a Somogy Megyei Védelmi Bizottság támogatásával valósult meg.

Megosztás