Lábodról az Alkotmánybíróságig

„Nagyon – vagy sehogy” – idézi kedvenc haikuját dr. Naszladi Georgina PhD önmaga jellemzéseként. A harmincas éveiben járó hölgy alkotmánybírósági tanácsadó, részmunkaidőben pedig egyetemi adjunktus.

A vend nemzetiségű ősökkel büszkélkedő Taranyban telt Georgina első három éve a ’80-as évek végén, ahol együtt élt a család az akkor fiatal, negyvenes éveik közepén járó nagyszülőkkel, akikkel később is rendkívül szoros kapcsolatot ápolt.

– A nagyszülői szeretet különösen önzetlen, másfajta minőség, szerencsés vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam. Tarany pedig zártabb közösség volt, gyerekkoromban azért is szerettem ott lenni, mert mindig tudtam kivel barátkozni, az utcán szabadon játszhattunk.

A rendszerváltáskor, 1990-ben költözött a család Lábodra, Georgina akkor kezdte az óvodát. Szülei házában azóta is megvan a szobája, sőt, az állandó lakcíme is a mai napig ugyanaz maradt. Édesanyja a lábodi óvodában dolgozik, édesapja erdész. Testvére, Regina 30 éves, közgazdász, Pécsen él, két kisgyermeke van. Georginát erős kötelék fűzi a családjához, amíg tehette, minden hétvégén hazajárt, elfoglaltságától függően azóta is havi-kéthavi rendszerességgel látogatja őket.

– Az otthoni közeg mindig hatalmas biztonságot adott, ezért könnyű volt csak a tanulásra koncentrálni. Kicsit talán mindig érettebb voltam a koromnál, de nem tartottam magam – a környezetemmel ellentétben – kivételesen okos gyereknek, úgy véltem, inkább a szorgalmam által jutok előre.

Azt mondja, az általános iskolában könnyen teljesített, keveset kellett tanulnia. Így is megnyert általában minden iskolai versenyt, lett légyen az matek, töri, vagy éppen környezet. Inkább az okozott nehézséget számára, hogy a lábodi iskolában többnyire a felzárkóztatás volt a cél.

– Ha akadt egy-két tehetséges diák, velük külön kellett foglalkozni, főleg szakkörökön, de így is került ki pl. közgazdász vagy orvos az ott végzett diákok közül. Alsó tagozatban meghatározó tanítószemélyiség volt számomra Dakos Gyöngyi, aki a magyart tanította – középiskolásként angolra is jártam hozzá –, ő rendkívül precíz és maximalista pedagógus volt, akire már kisgyerekként is nagyon felnéztem. Felső tagozatban pedig a matematikát és kémiát oktató Molnár Ferencné, Eta néni, neki is nagyon sokat köszönhetek, külön is foglalkozott velem.

Elismeri, kétségtelenül versengő típus volt, ami leginkább önfejlesztésre ösztönözte. Az első nagyobb sikereként azt könyvelte el, hogy bekerült a kaposvári Táncsics gimnázium matematika tagozatára, vagyis Somogy megye legnehezebb középiskolájának legnagyobb presztízsű osztályába.

– Nagy változást hozott az életemben, a kollégiumi lét azonban eléggé megviselt. Édesapám négy éven keresztül minden hétfő reggel autóval vitt vissza, hogy eggyel kevesebbet kelljen ott aludnom. Ráadásul a Táncsicsban egy válogatott diákközösségbe csöppentem, nagy elvárások és versengés közepébe. A képességeim határán voltam, és a rengeteg tanulás sokat elvett a gyerekkoromból. Eddigi életem talán legmegterhelőbb időszaka volt. Persze, sokat is kaptam, és mindhárom kollégiumi szobatársam ma is közeli barátnőm, pedig mindegyikünk más területen végzett.

Sokáig közgázra szeretett volna menni, de, mint mondja, annyira elfáradt a gimis matematikatanulásban, hogy valami másra vágyott. A felvételi előtt gyorsan kellett kitalálnia, hogy mit szeretne tanulni, a jog nem is volt igazán tudatos választás a részéről. Az egyetemi felvételi előtt pár hónappal döntötte el, hogy milyen szakra jelentkezik.

– Nem voltam biztos benne, hogy nekem való pálya lesz. Pécset a család közelsége miatt választottam. Másodévtől kezdtem el megszeretni a jogot, érdeklődésem középpontjába pedig hamar az alkotmányjog került, elsősorban Petrétei József professzor úrnak és Chronowski Nóra professzor asszonynak köszönhetően. Tudományos diákkörbe jártam, a tanszéken pedig demonstrátor lettem. Eldőlt, hogy elsősorban ezzel a jogággal szeretnék foglalkozni, valamint egyetemen tanítani, így aztán ebbe az irányba haladtam végig.

Negyedévesen Erasmus ösztöndíjjal tanult fél évig Angliában. A diplomáját summa cum laude minősítéssel szerezte. Nappali tagozatos PhD-hallgatóként 3 évig maradt a tanszéken, utána egy kutatási projektben még 2 évig mint tudományos munkatárs, mellette tanította is az alkotmányjogot.

– Nem terveztem Budapestre jönni, Pécsen képzeltem a jövőt, végül 2016-ban, 28 évesen a PhD-védésem hozott egy fordulatot: a Kúria akkori elnökét, Darák Pétert kérte fel opponensnek a doktori iskola, aki el is jött a védésre, és tulajdonképpen „felfedezett”, szeptemberben egyszer csak felhívott telefonon, fölajánlott egy főtanácsadói munkát. 4,5 évig dolgoztam a Kúrián, közben jogi szakvizsgát szereztem.

Azután 2021 tavaszán az Alkotmánybíróság elnökének a tanácsadója lett. A jelenlegi munkahelyén 15 alkotmánybíró hoz különböző kérdésekben döntést. Georgina az elnöki stábban változatos feladatokat végez: tervezeteket és véleményezéseket készít, különböző projektekben vesz részt.

– Pont a saját karrierutam ad hitet abban, hogy nemcsak családi kapcsolatok által vagy ismeretséggel lehet előrébb jutni. Ha az ember szorgalmas és kellően alázatos, messzire eljuthat. Én soha nem protekció alapján érvényesültem. Így bizonyos értelemben talán nehezebb, de lehetséges.

Nem csupán a hivatásáról szól az élete. Meghatározó számára a széles és változatos baráti köre, szeret velük lenni.

– A legtöbbjük a gimnáziumból való, de az egyetemről és a különböző munkahelyeimről is szereztem barátokat. Gyerekkoromból is maradtak szoros kapcsolataim, az egyik legkedvesebb barátnőm lábodi, Nagyatádon dolgozik. Ahogy Szabó Magda használta a kifejezést a Für Elise-ben: a családom mellett ők életem tartóoszlopai.

Az utóbbi öt évben főleg az utazás tölti ki a szabadidejét, általában barátokkal együtt, persze, a mozi, a színház és a buli sem marad ki, sok rendezvényre látogat, kedvencei a festészeti kiállítások.

– A világra nyitott vagyok, télen szeretek síelni, nyáron tengerpartra utazni, különböző városokat felfedezni, ez a legnagyobb luxus az életemben. Kedvenc úti célom Spanyolország, azon belül is Valencia, két spanyol barátnőm is van Andalúziából, akiket még az Erasmus ösztöndíj alatt ismertem meg. A másik nagy szenvedélyem 2007 óta a Forma-1, a Hungaroringre minden évben ellátogatok, idén először pedig külföldi futamra is eljutottam, Barcelonába.

Elárulta, még édesapjával kezdte el nézni a száguldó cirkuszt, és Lewis Hamiltonnak szurkol azóta, hogy a fiatal pilóta rögtön az első versenyén dobogóra állt, akkor figyelt fel rá. Georgina mindennapjaiból a sportolás sem hiányzik: pilates-re jár, néha fut vagy kerékpározik. Bármit is művel, azt odaadással teszi. Ezt alátámasztandó idézi kedvenc haikuját Fodor Ákostól: „Nagyon − vagy sehogy” (Címerpajzsfölirat).

– Precíz ember vagyok, maximalista, magammal szemben szigorú. Talán túlzott mértében is. A célom, hogy emberileg és szakmailag is folyamatosan fejlődjek. Alapvetően nagyon érzékeny és empatikus embernek tartom magam, a barátaimat is inkább hallgatni szeretem, és hajlamos vagyok sokszor mások problémáját is magamra venni. Nem akarom elfelejteni, honnan jöttem. Márai Sándor szavaival élve, azt vallom, hogy „Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.” Büszkeséggel tölt el, hogy egy kis somogyi faluból idáig el tudtam jutni, és sosem gondoltam, hogy ez olyan dolog lenne, amit valahogy kompenzálni kellene.