Felkészítik a temetőket a közelgő ünnepekre
Rendbe téve, meghosszabbított nyitvatartással várja a hozzátartozókat már a mostani és, természetesen, a következő hétvégén is a Nagyatádi Központi Temető.
Mindenszentekre és halottak napjára készül az öt nagyatádi sírkertet üzemeltető temetkezési vállalkozás. Az ilyenkor megszokott karbantartásokat végzik: lenyírják a füvet, a sövényeket, gazolják a járdákat, takarítanak, és sűrűbben szállítják a hulladékot.
– A távolabbról érkezők egy része már az ünnepeket megelőző hétvégén meglátogatja a szerettei sírját, ezért már most szombaton és vasárnap is meghosszabbított nyitvatartással várjuk a látogatókat – mondta Hajdu Zsolt, a Somogy Temetkezési Kft. nagyatádi kirendeltségének vezetője. – Nekik is lehetőségük lesz a sírhelymegváltásra, okt. 29-e és nov. 1-je között egész napos ügyeletet tartunk.
A 30/619-4584-es telefonszámon lehet érdeklődni. A központi temetőben új koporsós sírhelyek kialakítására nincs lehetőség, csak a lejárt és meg nem váltott helyekre tudnak temetni, illetve rátemetés lehetséges. A nyáron készült új urnafal, mert a korábbiak szintén beteltek. Egyébként a fülkék megváltási ideje 10 év, a koporsós sírhelyeké pedig 25 év.
A nagyatádi temetők meghosszabbított nyitvatartási ideje
2022. okt. 22-23., szombat-vasárnap: 7.00 – 20.00 óra
2022. okt. 29-okt. 31., szombat-vasárnap-hétfő: 7.00 – 20.00 óra
2022. nov. 1., kedd: 7.00 – 21.00 óra
A helyi polgárőrség tájékoztatása szerint vasárnap, hétfőn és kedden is ellenőrizni fogják a temetők környékét, figyelnek a parkoló autókra és a közbiztonságra, biztosítják, hogy mindenki zavartalanul róhassa le a kegyeletét.