Az ultra sportoló a szerettei sírjához megy köszönetet mondani

Hogyan lehet 120 kilóról lefogyni, majd teljesíteni az ironmant, sőt, legutóbb a duplát is, azaz egyvégtében leúszni 7600 métert, letekerni 360 km-t és lefutni 84,4 km-t? Keszericze László bemutatta, és most elmeséli.

Képzeljük el, hogy elindulunk szombaton 10 órakor, szinte megállás nélkül úszunk, bringázunk és futunk egészen vasárnap éjfél utánig. Több mint 38 órán keresztül. Lászlónak legalábbis ennyi idejébe telt teljesíteni Ausztriában a hétvégén a Dupla Ultra Triatlon Versenyt.

Pedig a 46 éves nagyatádi családapa ránézésre sem triatlon alkatú.

– Látott volna kilenc éve – mondja nevetve. – 120 kiló voltam. A nagymamán halálakor fogadtam meg, hogy változtatok magamon. Akkor és később is a gyász ereje segített nekem. Változtattam az étrendemen, kevesebb kalóriát ettem, elhagytam a cukrokat. Immár 24. éve labdarúgó játékvezető is vagyok, így alkalmanként 3-4 km-es, 30 perces futással kezdtem az edzéseket, aztán fokozatosan növeltem a távot. Két hónappal később már félmaratont futottam.

Aztán „odacsapódott” a nagyatádi triatlonosokhoz a futások alkalmával. Hamarosan már kisebb távú triatlonversenyeket teljesített, sprint, majd olimpiai távon, egyebek között a Vasi Vasembert. Először 2016-ban a hosszú távú triatlont is, természetesen itt, Nagyatádon, azóta pedig már hatszor is célba ért. Egy autóipari beszállító cég csoportvezetői munkája és családapai tevékenysége mellett kell rengeteget készülnie egy-egy megmérettetésre.

– Ez egész éves edzésmunkát igényel, persze, vannak átmeneti időszakok, pl. a versenyt követő 2-3 hónap. Egyébként jó esetben heti öt nap edzek. Vagy csak a három sportág egyikét, vagy azokat kombinálva: a futást, az úszást és a kerékpározást, ez utóbbit novemberben leteszem a hideg miatt, akkor bejön a spinning, és időnként erősítek is edzőteremben. Napi 1 órától a 3-4 órára fejlődik föl a tréningek ideje, a verseny közeledtével pedig hétvégénként akár 5-6 óra is lehet.

Mindebben partner a családja.

– Feleségem, Judit a legprofibb segítő a fiúkkal együtt. Az ikrek, Andris és Marci 18 évesek múltak, egyszer csak ők is elkezdtek futni, most már öt éve a Triatád versenyzői. Többször is teljesítették már a sprint távot, és idén először az olimpiait is. Egyébként mások is látták, mennyi munkát fektettem bele a sportba, és jó látni, hogy ez több embert motivál, elkezdtek mozogni.

Lászlónak abból bőven kijutott a hétvégén, győzött bebicegni a szerkesztőségbe, az izomláz és a versenyen szerzett talpi sérülések, tárta szét a kezét magyarázatképpen. Nem csodálkoztunk rajta: egy 50 méteres medencében kezdett, 152-szer kellett fordulnia, ráadásul úgy, hogy ugyanazon a pályán heten csapkodták a vizet, meg néha egymást is. Félóránként ivott egy izótóniás italt, óránként vizet és evett sótablettát meg gélt. Ám ez még semmi volt ahhoz, ami a 360 km-es bringázáson következett.

– Nagyon ráfáztunk kerékpározás közben, úgy 100 km-en keresztül vihar volt, jégeső, sisak alá zacskót kellett húznom a fejemre, fölvettem a széldzsekit, de még így is át kellett öltöznöm, mert bőrig áztam. Szükség volt az energiára, izotóniás italt és kólát ittam, gélt, házi kolbászt és szalonnát meg anyu által készített fasírozottat ettem. Itt megtapasztaltam azt is, mi az a mélypont: két falun is  keresztülhaladtunk több mint 40-szer a körpályán, csakhogy éjfélkor lekapcsolták a közvilágítást, teljes sötétségben kellett tekerni. Kétszer majdnem elütött egy-egy szembejövő autó. A meleg tea és a forró kávé kimozdított a holtpontról.

Egyébként a verseny közben mindenki annyit pihent, amennyit akart, László végül 4 km futás után állt meg hosszabb időre, 25 percre – aztán „ledarált” még 80 km-t, mintha elfutott volna Nagyatádról Keszthelyre.

És ez már az utolsó „szám” volt a dupla triatlonon (ahol a második maratonja közben szintén elázott). Először leúszott annyit, mint amekkora a Balaton átlagos szélessége, majd bringázott egy Nagyatád-Eger távolságot. Talán így érthetőbb, miért csak 35-en álltak rajthoz a versenyen, és miért csak 22-en értek célba.

Lászlót ismét egy gyászfolyamat indította el az ultratáv felé, az édesapja halála. Nyilván mindenkiben fölmerül, miért csinálja ezt bárki is, mire jó ez.

– Talán azért csinálom ezeket az örültnek látszó távokat, mert ez egy kihívás, hogy elérjünk valami különlegeset. Képesség, hogy többet szenvedjünk, mint más emberek. Büszkeség a lehetetlen elérésére, és az a bizonyos érzés a célvonalon. Folyamatosan töprengek a hosszú távok közben, érettebb lett a gondolkodásom, jobban odafigyelek mindenre, tudatosabban élek, megtervezem a napjaimat, és segítőkészebb is lettem, pl. a munkahelyemen megértőbb vagyok a munkatársaimmal. Legfőképpen pedig hálásabb vagyok a mindennapok apró ajándékaiért.

Az pedig rendkívüli ajándék számára, hogy 2021-ben teljesítették az eXtremeMan Nagyatádot családi váltóban Andrissal és Marcival. Ahogy minden alkalom, amikor egyszerre versenyezhet a fiaival, és ilyenkor mindig azt kérdezi a feleségétől egy-egy frissítés alkalmával, hogy mi van az ikrekkel, hogy megy nekik, merre vannak?

– Minden nagy verseny előtt elmegyek a temetőbe, kérem a segítségüket, hogy vigyázzák az utamat, aztán amikor vége, megint elmegyek, zsebemben az érmemmel, és köszönetet mondok.