A leiskolázott magyar iskola

Itt van ez a „baj van az iskolákkal”-jelenség, tipikusan magyar, persze. Meg itt vagyunk mi, kis vidéki, félmaroknyi szerkesztőség. Persze, hogy naivak vagyunk, de azért is megpróbáljuk. Legföljebb nem lesz párbeszéd.

Jobb helyeken és időkben arról írnánk, milyen országos, ne adj isten, nemzetközi sikereket értek el tanulmányi versenyeken, kreatív pályázatokon városunk diákjai; hogyan teljesítették túl a tavalyi PISA-tesztek és kompetencia-felmérések eredményeit; milyen új készségfejlesztési módszerekkel használják ki pedagógusaink a gyerekek „kütyüaffinitását”, etc.

De itt és most vagyunk: a mai magyar, gúzsba kötött, válságban vergődő, egyre rosszabb eredményeket produkáló, elhanyagolt közoktatással szembesülve. Sajnos, a hírek inkább arról szólnak kényszerűen – már, ahol még szólhatnak, nem sok ilyen sajtóorgánum maradt -, hogy melyik diákmozgalom szervez éppen utcai megmozdulást, hogy testületileg vonulnak a tanárok az őket megfenyegető tankerületi vezetőhöz, hogy országosan hány pedagógus hiányzik a rendszerből, vagy arról, hogyan lehetetlenítette el a kormány a tanítók, tanárok sztrájkhoz való jogát.

Jó, ha a figyelem az iskolára irányul, mert valóban a jövő záloga. Különösen egy olyan országban, amelyik másra nem is építhet(ne), mint a szürkeállományára – mert mása nincs. Nagyon nem jó viszont, hogy a kilátástalanság, a széthullás és az elemi erejű fölháborodás miatt irányul rá a figyelem.

Mindenesetre rajta van. Az elmúlt években, évtizedekben, ilyen értelemben, sajnos, nem először. Így azt gondoltuk: nézzük meg értelmesen, mi a baj vele, és mit lehetne tenni, hogy megváltozzon, a mélypontról elindulhasson fölfelé.

Ehhez a magunk meglehetősen szerény képességeivel annyit tudtunk tenni, hogy először is nagyon röviden megpróbáltuk csokorba szedni, milyen alapvetéseken kellene változtatni. Ehhez főleg szakértők tanulmányait hívtuk segítségül. Ezt olvashatják az alábbiakban. Másodszor elindítunk egy párbeszédet a nagyatádi és környékbeli pedagógusok és más érdekeltek körében, biztatva őket, írják meg nekünk, hogyan látják a helyzetet és a kiutat. Hát, íme.

Az oktatás célját nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmazhatjuk meg: a gyerek és a pedagógus is szeressen iskolába járni, jól érezze ott magát; versenyképes, korszerű, digitalizált, szabad gondolkodásra, önálló tájékozódásra, együttműködésre, vitára és kreativitásra tanítson.

Ehhez az oktatás tartalmát és módszereit is meg kell újítani. Főbb pontokban az alábbiak szerint.

A gyerekek életkori sajátosságaihoz igazított tananyagot kell kidolgozni. Kevesebb lexikális ismeretre, több képesség- és készségfejlesztésre, alkalmazható tudás, problémamegoldó és kritikus gondolkodás kialakítása van szükség.

A tankönyvközpontúság és a frontális tanítás helyett a kooperációra, a csoportmunkára, a digitális oktatási lehetőségekre építő oktatási módszereket kell bevezetni, megteremteni a jelenség- és élményalapú oktatást.

Nélkülözhetetlen a differenciálás, a személyre szabott oktatás, amely kezelni tudja a tanulói sokféleséget, támogatja az egyéni sajátosságok mentén a tanulási folyamatokat. Azt kell elérni, hogy az iskola ne fokozza, hanem mérsékelje a társadalmi hátrányokat. Továbbá tegye képessé a diákot a folyamatos alkalmazkodásra és önképzésre.

Az elérendő célokat kellene kijelölni, és nem a tananyagot előírni, értékelési rendszert kidolgozni, végül pedig az eredményeket mérni egy jó kimeneti szabályozással.

Szélsőséges centralizáció helyett a döntési kompetenciák elosztására, a közoktatás többszintű és összehangolt létrehozására és az intézmények autonómiájára kellene törekedni.

Koordinációra, együttműködésre és széleskörű egyeztetésre van szükség az érdekelt résztvevők, csoportok között. Az út a konszenzusos és demokratikus jogalkotáson és oktatásfejlesztési stratégia kidolgozásán át vezet. Kiszámítható normatív költségvetési támogatás nélkül sem sikerülhet.

Az oktatás igen nagy vonalakban fent vázolt alapvetései egyébként zömmel megtalálhatók egyrészt a kétezres évek jelentősebb tanulmányaiban, másrészt mind a mai kormánypártok, mind az ellenzék egyes szakpolitikai koncepcióiban, vagyis: nem lenne elképzelhetetlen egy közmegegyezésen alapuló, kormányoktól függetlenül tiszteletben tartandó oktatásfejlesztési stratégia megalkotása és annak következetes végrehajtása – ha nem éppen a minél mélyebb árokásás lenne a hazai közélet és a hatalomgyakorlás meghatározó irányelve.

Végül, ahogy feljebb jeleztük: várjuk a nagyatádi és környékbeli (vagy akár távolabbi) pedagógusok – de akár a többi érdekelt, szülők, egykori és jelenlegi tanítványok, oktatási szakemberek – véleményét, építő gondolatait. Hogy mégse látszódjunk teljesen naivnak: akár névtelenül is.