Meglepetéssel készültek a diákok a Bárdosban gyereknapon
Bár ma a gyermeknapot ünnepelték különböző programokkal a Bárdosban, mégis, reggel 8 órakor az egész iskola összegyűlt az aulában, hogy a közelgő pedagógusnap alkalmából köszöntsék tanítóikat, tanáraikat.
Az igazán szép gesztust több pedagógus megkönnyezte. Először versekkel köszönték meg a diákok a tanárok munkáját, de nem is akármilyennel: az egyik tanuló saját verset írt a pedagógusoknak. Ezt követően pedig az egész iskola egyszer táncolt a We are the World című dalra, majd egy-egy szál virággal is felköszöntötték a pedagógusaikat a gyerekek. Erről az iskola Facebook-oldalán találhatnak videót, ide kattintva.
Ezt követően Iváncsics Gyula sorolta fel az iskolások ebben a tanévben elért eredményeit. Ez viszonylag sok időt vett igénybe, ami az intézmény sikeres szakmai munkáját dicséri.
A nap további részében azonban már a gyermeknap került főszerepbe. Érkezett bohóc, a Bütyök Állatudvar védencei, Tóth Edu a felső tagozatos diákoknak készült egy nekik szóló stand-up műsorral, végül pedig Nyeső Mari énekelt, aki nem mellesleg a Bárdos iskolában végzett.