Somogyi boszorkányok

Magyarországon is egyre elterjedtebb és népszerűbb a halloween. Napjainkban persze már senki nem hisz a boszorkányokban, élőhalottakban, visszajáró lelkekben, ám régen Somogyban is számos boszorkányperrel voltak kénytelenek szembenézni olyan asszonyok, akik az átlagnál jobban értettek a népi gyógyászathoz, esetleg bölcsebbek, szebbek vagy csúnyábbak voltak társaiknál.

Sajnos Somogy vármegye boszorkányperes iratainak nagy része a 19. század végén zajló kampányszerű levéltári selejtezésnek áldozatul esett, így alig maradt fenn a korábbi korokból származó iratanyag. A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára mindössze 7 boszorkányper anyagát őrzi – jegyzi meg Jakab Georgina 2021-ben megjelent írásában, aki a lehető legalaposabb kutatást végezte a témában. 

No, de térjünk vissza a boszorkányságra, hisz halloweenhez közeledvén egyre másra telnek meg a boltok polcai a letűnt korok hiedelemvilágából származó jelképekkel. Ami manapság már csak tündérmese, régen, a kereszténység korai időszakától kezdve maga a kőkemény valósága volt azoknak, akik a pogány hitet követték, hisz, akik nem tértek át az új hitre, a sátán híveinek tekintették. Valóság hadjárat indult ellenük, mindenféle képtelenséggel vádolták őket.

István király időszakában foglalkoztak az úgynevezett boszorkányokkal, de a legtöbb esetben a papokra bízták, hogy oktassák, böjtöltessék a vádlottat a megtérés reményében.

Ha valami boszorkány találtatik, vigyék a birák törvénye szerint az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy bőjtöltesse és oktassa hitben: bőjtölés után pedig menjen haza. (Szent István király dekrétomainak második könyve)

Azonban a 15. és a 18. század között valóságos inkvizíció zajlott egész Európában. VIII. Ince pápa kiadott egy bullát a boszorkányság ellen, két német Domonkos-rendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer és Jakob Sprenger egy boszorkányellenes könyvet adott ki Malleus maleficarum („Boszorkányok pörölye”) címmel. Az írás felsorolta a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat, és felszólította az embereket azok üldözésére, és egyúttal jelentős szerepet játszott a nőgyűlölet kialakulásában is – írja a Wikipedia.

Magyarországon mintegy ezer boszorkányper egy része halálos ítélettel, más részük enyhébb büntetéssel zárult, és csak 1770 után, Mária Terézia uralkodása idején lett körültekintőbb az eljárásmód a gyanúsítottakkal szemben. 

A történeti kitekintő után kanyarodjunk vissza a somogyi boszorkányperekhez. 

Boszorkánysággal vádolt személyek közt a mi kultúrkörünkben főleg gyógyfüveket ismerő javasokat, bűbájosokat, kenőasszonyokat, bábákat találunk, akiknek nagy része a női nem tagjai közül került ki. Egyetemet végzett, elegendő orvos híján ők látták el a gyógyító tevékenységet nemcsak az egyszerű pórnép, hanem sok esetben a rangosabb családok körében is – fogalmaz Jakab Georgina.

A hisztérikus boszorkányüldözés a 16. és 17. században csúcsosodott ki, ekkor már a legkülönfélébb módokon csikartak ki hamis vallomást az áldozatokból. 

A feltételezett boszorkányt gyakran szurokfáklyákkal égették, nem hagyták aludni, nyílt sebeibe sót és ecetet öntöttek. Esetleg spanyolcsizmába szorították a lábát, tűket vertek a körme alá vagy tüzes fogóval szakították le az ujjait. Persze, a beismerő vallomást sok esetben halálbüntetés követte. 

Somogy vármegye egyik legismertebb boszorkánypere 1737 decemberében zajlott Hampu Erzsébet és Pálfy Ilona, az iharosberényi „boszorkányi társaságok” tagjai ellen – írja Jakab Georgina.

A tanúvallomások szerint Hampu Erzsébet Pálfy Ilona tanítványa volt, együtt jártak hat macska által húzott könnyű szekéren, rontó és gyógyító füveket alkalmaztak, emberek csontját vették ki és tették vissza, legények lábnyomainak felhasználásával készítettek szerelmi bájitalt, tehenek tejét apasztották el. 

Hampu Erzsébet a legkülönfélébb kínzások hatására mindent bevallott, azt is, amivel nem vádolták. 

A periratban megtalálható, hogy a megyei ügyész vádbeszédében a következő büntetést javasolta: „ezen Istenét megtagadó varázsló, bűbájos személy elsőben maga hasonló gonosz cselekedeteinek és egyéb boszorkány társának bővebb kinyilatkoztatására hóhér által keményen megcsigáztassék és azután magának megérdemlett büntetésére, mások példájára pedig hóhér által elevenen tűzre vettessék” – idézi Jakab Georgina.

A bíróság a vádat beigazoltnak tekintette, az ügyben ítéletet 1737. december 17-én hoztak, melynek értelmében az asszonyt lefejezték és máglyán elégették. 

Jakab Georgina az írásában összeszedte az összes somogyi boszorkánypert, amiből látszik, hogy Iharosberényben némileg felülreprezentáltak voltak a boszorkányok, bár ennek némileg köze lehetett egy bizonyos Balaton Mártonnak, aki nemcsak Hampu Erzsébetet, hanem más nőket is perbe fogott boszorkányság vádjával, ám a többi, általa megvádolt asszonyt szabadon engedték.

Végül, Mária Terézia törvényeinek hatására a nevetséges boszorkányperek jó része megszűnt, ám a boszorkányokba vetett babonás hit és félelem a későbbiekben is tartotta magát. A nyilvánvaló blődségek azonban eltűntek a hiedelmekből, ám az úgynevezett boszorkánymesterség a későbbiekben is élt tovább, immár elfogadott népi mágiaként.

Felhasznált irodalom: Jakab Georgina: Boszorkányperek Somogy Vármegyében

(A kiemelt kép illusztráció.)