Mi köze van egy szicíliai gazdag lánynak a tyúkok hátsó feléhez? – Luca-napi babonaságok

A Gergely-naptár bevezetése előtt Luca napja egybeesett az év legrövidebb napjával, a téli napfordulóval. Szent Lúcia napjához számos hagyomány, babona kapcsolódott, ezeknek egy része még ma is él. A tyúkok és a tojások érdekében például ma véletlenül se varrjanak.

Bár Szent Lúcia vallási kultusza Magyarországon nem jelentős, azonban az európai kultúrkörben számos népszokás, babona kapcsolódik Luca napjához, ami annak ellenére maradt fenn, hogy a Gergely-naptár bevezetését követően Luca-nap már nem a téli napforduló idejére esett.

A szent életéről sokat nem tudunk, pusztán annyit, hogy a házasság helyett a mártírhalált választotta. A 3. és a 4. század fordulóján élte le rövid életét a gazdag családból származó ifjú leány, aki vagyonát inkább a szegények megsegítésére, mintsem a földi javak további gyűjtögetésére fordította, ráadásul szüzességi fogadalmat tett, ezért a mesés vagyonra áhítozó ifjú kérőket egyre-másra utasította el, aminek következtében – a mai világban szerencsére már teljesen érhetetlen módon – egy bíró elrendelte, hogy gyalázzák meg a lányt. A legenda szerint azonban az őrök megmozdítani sem tudták, azonban amikor mégis, akkor máglyára vetették, de a lángok folyvást kialudtak. Az égiek utalásaira nem túl fogékony ítéletvégrehajtók végül karddal döfték át a torkát.

Egy másik legenda szerint Lúcia inkább kivájta a saját szemét, amikor az egyik kérője annak szépséget dicsérte, de csodával határos módon visszakapta a látását, és a szeme még annál is szebb lett, mint annak előtte.

Az 5. századtól tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, torokfájástól szenvedők, az utcanők és menyasszonyok védőszentje, ünnepének december 13-át tették meg. A téli napforduló – s vele együtt Luca is – aztán a néphitben a boszorkányok napja lett, mert a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak legtöbbet varázslataikkal.

1582-ben aztán életbe lépett a Gergely-naptár, így december 13-át már nem a téli napforduló ünnepével azonosították, de a több mint ezer év alatt olyan mélyen beívódott a emberek életébe a Luca napjához kapcsolódó hiedelemvilág, hogy nem hagyták veszni a hagyományokat, sőt: újabbak is születtek az idők során.

Idén különösen ajánlatos vigyázni azoknak, akiknek a babonákban hisznek, hisz nem elég, hogy péntek 13-a van, egyben dologtiltó nap is. Utóbbinak az az oka, hogy ilyenkor minden sarkon boszorkányok leselkednek, a tyúkok érdekében például ma semmiképp sem varrjanak, mert azzal a „tikok seggit” is bevarrják. Fonni, szőni (már ha egyáltalán még sző valaki) sem ajánlatos, mert Luca összekeveri a fonalakat, már, amit nem változtat kóccá. Ráadásul nemcsak a fonal kerül veszélybe, hanem az eszét is kóccá változtatja a vétkesnek, úgyhogy a saját mentális egészségünk érdekében sem ajánlatos ilyesféle munkálatoknak nekiállni ma.

Nemcsak dologtiltó, hanem időjósló nap is volt, ugyanis a mai és a következő 11 nap időjárását feljegyezték, és messzemenő következtetéseket vontak le az előttük álló 12 hónap időjárására vonatkoztatva. A Luca napján elvetett búzából a következő év termésére is lehetett következtetni: egy cserépbe szórták, ha mindegyik kikelt karácsonyig, akkor hátradőlhettek, hisz a következő aratás bőséges terméssel kecsegtetett.

Természetesen a szerelmi varázslat is dívik Luca napján, a lányok mától karácsonyig naponként haraptak egyet az almába, majd az utolsó falattal utcára mentek, és az első szembejövő férfi lett a férjük. Vélhetően az élelmesebbek előtte kinéztek az ablakon, hogy a megfelelő férfi sétáljon el a porta előtt.

A leghíresebb mai naphoz köthető dolog a Luca székének elkészítése, amelynek karácsonyra kellett elkészülnie, ráadásul nemcsak úgy tessék-lássék, hanem kilencféle fából, szögek nélkül és tizenhárom darabból. Aki kitartóan dolgozott a széken, és karácsonyra elkészült, az az éjféli misén, ha felállt rá, megláthatta róla a boszorkányokat, akik ilyenkor szarvat viseltek. Nyilván a boszorkányok azért jártak a templomba, hogy eltereljék magukról a gyanút, ám a Luca-szék készítői eszén túljárni nem lehetett. Azonban a boszorkányok, abbéli felháborodásukat kifejezve, hogy lebuktak, üldözni kezdték a székek készítőit, akik idejekorán távoztak a miséről, maguk után pedig mákot, kölest szórtak, amelyet a boszorkányoknak fel kellett szedniük (hogy miért, azt ne kérdezzék) üldözés közben, a gyors legények pedig időközben hazaértek.

Persze az otthonuk őrzését sem bízták a véletlenre ezen a napon az emberek: boszorkányszöget rajzoltak az ajtóra belülről, a széket elégették, fokhagymát dugtak a kulcslyukba, keresztbe állítottak egy seprűt és kést vágtak a bal ajtófélfába. Lássuk be, hogy ilyen látványra nemhogy a boszorkányok, de úgy általában senki nem szeretne bemenni egy ajtón.

Dr. Király Lajos somogyi népszokásokkal foglalkozó művében rengeteg dologról olvashatunk, ami Nagyatád környékén is jelen volt: Lábodon például ezen a napon nem szabad semmit kiadni a házból, mert ezzel együtt a szerencse is elvész, de kenyeret sem szabad sütni, mert Luca visszalöki a kemencéből.

De az asszonyok sem mehettek el a háztól, mert akkor a későbbiekben az apró baromfiak is szétszélednek, illetve nem volt ildomos tíz óra előtt még felkelniük sem, ezt a derék kotlósok tavasszal azzal jutalmazták, hogy nyugodtan ültek a tojásokon.

Király Lajos így ír a legnevezetesebb somogyi szokásról:

A Luca-nap legnevezetesebb szokása Somogyban a kotyolás, szinte nincs is olyan község, ahol ne gyakorolták volna. Szórványosan még ma is él. Mivel a „hatásos” kotyoló szöveg bőven tartalmaz ízléstelen, szeméremsértő részeket is, a falvak egyházi és iskolai vezetői tilalmazták.

A somogyi kotyolószövegeknek sok változata van, hiszen ezt maguk a kotyolók is spontán módon alakítják: vallásosabb, szigorúbb erkölcsű családnál szemérmesebb szöveget, másutt, főleg eladó lányos házaknál trágárabb, vaskosabb rigmusokat vesznek elő. Luca napjának hajnalán, kora reggel két fiúgyermek, legény (ritkán egyedül is mentek) indult útnak, először a rokonok, ismerősök házát keresték fel, aztán máshova is bekérezkedtek a „Szabad-ë kotyúni?” szavakkal. A válasz legtöbbször a szabad volt, hiszen már várták őket, s a háziak is fontosnak tartották a kotyolók varázsló tevékenységét. A kedvező válasz után a magukkal hozott kotyolófát letették a konyha földjére, rátérdeltek, és a ház egyik nőtagja előtt elkezdték mondókájukat.

(A mondókákat inkább nem idézzük, hisz fiatalabbak is olvashatják. – a szerk.)

Ezután a baromfiak szaporaságát, a háziak egészségét, gazdagságát kívánó mondások következtek. Amikor befejezték a kotyolást, a gazdaasszony (vagy helyette egy nő) egy szakajtóból morzsolt kukoricát szórt a kotyolók fejére, miközben ők a csibéket szólongatták. Ezt aztán összesöpörték, és aznap megetették a tyúkokkal.

(Felhasznált irodalom: Király Lajos: Somogyi népszokások I., nyitókép: mek.oszk.hu)