Kisvonat, Star Wars szereplők, koncert az idei gyereknapon

Vasárnap délután 3 órától rendezik meg a Szent István parkban a Városi Gyermeknapot, ahol ismét színes programokkal várják a szervezők a gyerekeket.

Hamarosan újfent gyerekzsivaj tölti be a Szent István parkot Nagyatádon, ugyanis vasárnap délután 3 órakor elkezdődik a gyereknapi rendezvény, amire számos programmal készülnek a szervezők.

Idén az 501-es Légió Star Wars szereplőnek öltözött tagjaival is találkozhatnak a gyermekek, de a minden évben nagy sikert arató városnéző kisvonattal is tehetnek egy kört Nagyatádon. 

Ezeken túl természetesen lesz ugrálóvár, egy mini vidámpark, a rendőrség, a mentők és a tűzoltók autóiba is be lehet majd ülni. A Claessens Group traktorját is megnézhetik közelebbről a gyerekek, és, persze az érdeklődő szülők is, illetve a Doomstriker motorosai is tiszteletüket teszik a rendezvényen.

A mindig népszerű arcfestés sem maradhat el, mint ahogy a lovaglás és az íjászat sem. Idén – Merencsics Árpád jóvoltából – egy autószimulátorral is bővül a kínálat. Mindezek közben különböző állomásokon gyűjthetnek pontokat a gyerekek, amit ajándékokra válthatnak majd be.

Este 6 órától a Holló együttes koncertjével ér véget a gyereknapi program, bővebben információkat pedig az alábbi plakáton olvashatnak:

Megosztás