Helyfoglalás a Volánbusz járatokon – válaszok a legfontosabb kérdésekre
Válaszolt a Volánbusz a múlt hónapban bevezetett helyfoglalási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok alapján felmerülő legfontosabb kérdésekre, összefoglaltuk, amit tudni érdemes. A társaság elmondta: az első hónap során közel 68 ezer helyjegyet értékesítettek.
A helyjegy megváltása továbbra sem kötelező, kiemelt időszakokban, népszerű járatokon viszont mindenképpen ajánlott. Ha egy adott utas nem fér fel a járatra, visszatéríttetheti a menetjegyét, ehhez igazolást kell kérnie a lemaradásról az autóbusz-vezetőtől, vagy az állomás személyzetétől.
A helyfoglalásban érintett Budapestről induló vagy oda érkező távolsági buszok többsége eddig sem szállított álló utasokat, többek között ezért fordulhat elő – és az új rendszer bevezetése előtt is előfordulhatott – hogy a helyfoglalással nem rendelkező utasok nem fértek fel az adott járatra.
Augusztus 5. előtt a vármegye-és országbérletesek ingyenesen kérhettek helyfoglaló jegyet, de erre csak személyesen volt lehetőség, és csak bizonyos állomásokon, meghatározott időkereten belül. Az új helyjegy egységesen 300 forint, azoknak is, akik ingyen utaznak, vagy bérlettel rendelkeznek. Online vásárlás esetén 5% kedvezményt biztosítanak, így 285 forintba kerül.
Bár a jegy.mav.hu látszólag enged ülőhelyet választani a Barcs – Nagyatád – Budapest járatra Nagyatádról, a foglalási folyamat hibaüzenettel zárul, mivel köztes megállóból nem érhető el a helyfoglalás. A Volánbusztól megtudtuk, hogy nagyatádi felszállással nem érdemes helyjegyet váltani a Barcsról induló járatra, hiszen ekkor meg kellene jelenni az induló állomáson, legalább 10 perccel indulás előtt, az adott ülőhely meg nem jelenés esetén a továbbiakban nem biztosított.
Ha valamilyen oknál fogva az előre kiválasztott ülőhely nem elérhető, de az adott járaton van másik, szabad ülőhely, nem kérhető a helyjegy árának a visszatérítése.
A helyjegy megvásárlására a MÁV applikáción és a jegy.mav.hu oldalon kívül a MÁV jegykiadó automatáin keresztül is van lehetőség, illetve személyesen a Volánbusz és a MÁV-START pénztárakban is kérhetjük a helyjegyet. Fontos különbség a távolsági kiegészítő jegyhez képest, hogy az autóbusz-vezetőnél az adott járatra nem tudunk helyjegyet váltani, előre meg kell vásárolni.
Az online váltott helyjegyet csak a MÁV applikációban lehet bemutatni (akkor is, ha a jegy.mav.hu oldalon vásároltuk), a korábbi rendszerrel ellentétben a kinyomtatott, vagy e-mailből bemutatott helyjegyet nem fogadják el.
A MÁV applikációban továbbra sem választható ülőhely, itt csak az automatikus foglalás, a korábban vásárolt jegy mellé opció és az ülőhelytulajdonság kiválasztása (ablak vagy folyosó mellett) érhető el. Ha grafikusan szeretnénk ülőhelyet foglalni, a jegy.mav.hu-n megtehetjük, azonban a weboldalon keresztül vásárolt helyjegyet is a MÁV appban kell bemutatni.
A helyfoglalás menetéről a társaság több videót is készített, ezek itt tekinthetőek meg:
Fontos tudni, hogy a helyjegy érvényességéhez legalább 10 perccel a járat indulása előtt meg kell jelenni a felszállóhelyen, ezt követően ugyanis a helyjeggyel nem rendelkező utasok elfoglalhatják az adott ülőhelyet. A Volánbusz azt javasolja, hogy praktikus okokból legalább 15 perccel a járat indulása előtt érkezzünk meg a felszállóhelyre.
A csökkent mozgásképességűeknek, az időseknek és a várandósoknak is ajánlják az előzetes helyjegyváltást, a járatokon két ülőhelyet tartanak fenn a vakok és gyengénlátók számára, ezekre a társaság nem értékesít helyjegyet.
(Kiemelt kép: Volánbusz)