Csalókkal van tele az internet, de a telefonunkba is beköltöztek

Most a NAV nevében próbálkoznak a csalók. A kibercsalások tavaly napi(!) 75 millió forint kárt okoztak Magyarországon. A legváltozatosabb módszerekkel igyekeznek kicsalni az emberektől gyakran egy élet munkáját, legutóbb a NAV nevében próbálkoztak, ám mindig van új a nap alatt.

Az első és legfontosabb, hogy mindig igyekezzünk megfelelő kritikával élni a kapott üzenetek tartalmát illetően, főleg, ha azok ismeretlen számról érkeznek, illetve ismeretlen emberektől kapjuk a közösségi médiában. Itt, főleg azok, akik használják a Facebook piacterét naponta akár tucatnyi átverős üzenetet is kapnak, amiben a csaló felajánlja, hogy intézi a szállítást, esetleg linket küld, amire rákattintva hasonló oldalra kerülünk, mint egy-egy csomagküldő szolgálat valódi weboldala. Az ilyen profilokat – válasz nélkül hagyva – érdemes azonnal tiltani, ám a csalók olyanok, mint a rossz vendégek: kitessékeljük őket az ajtón és visszamásznak az ablakon.

NAV: A számlái zárolásra kerülnek.

Legújabban a NAV nevében próbálkoznak, tőlük ugyanis üzenetet kapni alapesetben sem kellemes, ám a fenti címsorban kiemelt tartalommal aztán végképp nem. Természetesen átverésről van szó, ám az adóhivatal szerint sokan bedőltek neki, így külön fel is hívták a figyelmet arra, hogy

az üzenetben általában egy hivatkozás is van, az oldalon személyes információk mellett bankkártyaadatokat is kérnek.

A hivatal soha nem kér sem sms-ben, sem más módon bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatokat!

Telefonon az igazi

A legelterjedtebb csalási módszer mégis az, amikor telefonon keresnek fel minket magukat banki ügyintézőnek kiadva. Természetesen ilyenkor siettetik a gyanútlan áldozatot, és aki nem elég dörzsölt, akár be is dőlhet ennek. A lényeg, hogy telefonon soha nem fogja kérni semelyik banki alkalmazott azt, hogy telepítsünk a számítógépünkre bármilyen programot, úgyhogy – bár számtalanszor, számtalan helyen leírták – soha ne telepítsünk fel semmit a számítógépünkre akkor, ha egy ismeretlen a vonal másik végén azt kéri!

Ha mégis megijedünk, hogy valami történt a számlánkkal, akkor hívjuk fel a bankot, kérdezzünk rá, hogy nem történt-e baj.

Napi 75 milliós kár

A csalók naponta 75 millió forint kárt okoztak csak Magyarországon 2023-ban. A testület legutóbbi ülésén Dr. Ludas László is beszélt arról, hogy egyeztetve a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetőjével, Dr. Györkös Balázs r. alezredessel, kiderült: a környékünkön is sokan estek és esnek a csalók csapdájába, elszaporodtak az internetes csalások.

Ráadásul ennek a napi 75 millió forintnak sok esetben bottal üthetik a nyomát, hisz az utalás pillanatában a csalók több – legtöbb esetben külföldi – számlára osztják szét a pénz, amivel szemben a bank és a hatóság is jobbára tehetetlen.

Mindenesetre karácsony közeledtével biztosak lehetünk benne, hogy a csomagküldők nevében küldött sms-ek ismét reneszánszukat élik majd, de egy a lényeg: soha nem higgyünk olyan üzeneteknek, amelyek külföldi számról érkeznek, rossz magyarsággal vannak megfogalmazva és olyan linket tartalmaznak, ami csak nyomokban hasonlít a csomagküldő / Magyar Posta weboldalának címére.

Tanítsuk meg az időseket

Most, hogy közeledik a karácsony, talán egy kicsit több időt tudunk családi körben tölteni, ami megfelelő alkalom lehet arra, hogy az idősebb korosztálynak igyekezzünk segíteni abban, hogy az online térben könnyebben el tudjanak igazodni, illetve mondjuk el nekik, hogy bármi is történik, inkább hívjanak fel bennünket, a bankot, bármilyen szolgáltatót, mielőtt bármit is megtennének, amit egy csaló kér. Ha valamiben nem biztosak, inkább kérjenek tanácsot, minthogy egy élet munkája vesszen kárba amiatt, hogy a vonal másik végén egy vadidegen stresszhelyzetbe kergeti őket, ami miatt előfordulhat, hogy meggondolatlanul cselekszenek.


A témáról már számtalanszor írtunk, például itt, itt és itt, ám a csalók leleményessége, újabb és újabb módszerei megkívánják, hogy minduntalan igyekezzünk felhívni a figyelmet a jelenségre.

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás