Átszabnák a kisebb városi kórházakat

Hét kórházban megszűnne az aktív betegellátás, közülük egyben a krónikus is, 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben, írja az RTL Klub birtokába jutott dokumentum. Az állami fenntartó szerint munkaanyag.

Komoly átalakításokra készül a kormány az egészségügyben – vonta le a következtetést a csatorna az Országos Kórházi Főigazgatóság által a múlt héten készített anyagból. A „Fekvőbeteg-ellátási struktúra átalakításának szempontrendszere 2021.” című összeállításban szerepel, hogy 2472 aktív betegágy szűnne meg.

A dokumentum szerint „ahol a betegforgalmi adatok alapján indokolt a műtétes osztály (pl. sebészet, traumatológia) megtartása, ott is törekszünk arra, hogy az ügyeleti feladatokat megyei kórház (vagy Budapesten a centrumkórház) lássa el a jövőben”.

Az összefoglalóban azt írják, hogy a városi szintű kórházak elsőrendű feladata a lakosságközeli ellátások működtetése:

  • 0-24 órás betegfogadó hely, amely megvalósulhat telephelyhez integrált alapellátási ügyelet és/vagy mentőállomás segítségével is
  • járóbeteg-szakellátás biztosítás a lehető legtöbb szakmában
  • krónikus ellátás és szakápolási tevékenység nyújtása
  • ne alakuljon „elfekvővé” a belgyógyászati osztály
  • főszabály szerint egynapos sebészet keretében, több szakmában nyújtson az intézmény lakosságközeli ellátást
  • nappali kórházi ellátási formák szélesebb körben való alkalmazása.

„Az aktív ellátás 6 telephelyen szűnik meg, további egy telephelyen a krónikus ellátás is megszűnik és kerül át a szociális szférához. A műtétes szakmák tekintetében elmondhatjuk, hogy azok 13 telephelyen szűnnek meg vagy alakulnak át” – zárul a dokumentum.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság az RTL Klub kérdésére azt közölte, hogy a dokumentum egy munkaanyag, a benne lévő adatokról pedig még nem született döntés.

A kép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel
A kép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás