9 éve nem volt ilyen drága az üzemanyag

Utoljára 2012 májusában volt hasonló csúcson a benzin és a gázolaj ára. Most nyolc hónap emelkedés után végre csökkent is egy kicsit – de vajon meddig?

Hol van már a járványhelyzet talán egyetlen pozitív hozadéka, a 277 forintos benzin és a 307 forintos gázolaj? Az akkori történelmi mélypont mára már csak egy kellemes emlék, amit lassanként agyonnyom az egyre csak fölénk tornyosuló üzemanyagár-hegy. A 2020. május eleji „jólét” óta az árak szinte megállás nélkül kúsztak egyre magasabbra. Februárra elértük a járvány előtti szinteket, márciusban a 2018-as csúcsot, most pedig ott tartunk, hogy 9 éve nem volt ennyire drága a benzin és a dízel. És ezen az sem segít sokat, hogy péntektől 4-4 forinttal csökkent az áruk, így is jelenleg 445 forint a gázolaj, és 452 forint a benzin litere. Ami egyben azt is jelenti, hogy az elmúlt két év tendenciáitól eltérően az utóbbi üzemanyagfajta most a drágább. A jelenlegi árenyhülést az váltotta ki, hogy a Brent olaj hordónkénti ára beesett 70 dollár alá néhány nap alatt. Ám hasonló kisebb „törések” már előfordultak az elmúlt hetekben, éppen ezért még korai lenne a növekvő tendencia megszűnéséről beszélni.

Megosztás